Sejtjeink sorsa

A többsejtű élőlények életképessége attól függ, hogy különböző funkciókra differenciálódott sejtjeik hogyan tudnak megújulni: a szervezet hogyan tudja pótolni az elhalt sejteket, illetve a proliferációra - szaporodásra, növekedésre - esetleg képtelen sejteket "megfiatalítani". Az előbbi csoportba tartoznak a bőr, a bél, csontvelő stb. pótolható sejtjei, az utóbbiba az agy idegsejtjei, amelyek valószínűleg csak "megfiatalodni" képesek. Bár az utóbbi időben olyan kísérletekről számoltak be, amelyek során a kisagyban, sőt egyéb agyterületen is érzékeltek proliferációt, illetőleg őssejtekből idegsejtekké differenciálódást.

Az elmúlt tíz év tudományos kutatásának eredményeként ma már biztosan állíthatjuk, hogy a testünkben jelen levő 100 ezer milliárd (10^14 = 100 000 000 000 000) sejt mindegike képes arra, hogy a benne előforduló anyagok segítségével önnön halálát okozza, azaz képes az öngyilkosságra. De képes a megújulásra is. Képes arra, hogy belső vagy külső ingerekre meghaljon, "öngyilkosságot" kövessen le, de képes arra is, hogy újraszülessen, megfiatalodjon. Ez azt jelenti, hogy az ember minden egyes sejtje képes saját sorsát befolyásolni. Az emberi testben állandó egyensúly van a keletkező és elhaló sejtek között. Az őssejt, amelyről manapság oly sok szó esik, multipotens, azaz bármilyen típusú sejt keletkezhet belőle.

Ezek a sejtek a célnak megfelelően képesek differenciálódni, képesek pótolni különböző sejtféleségeket. Szervezetünkben egyetlen másodperc alatt 1 millió sejt hal el, és ugyanennyi képződik. Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt 86 milliárd sejt elhal, de ugyanennyi képződik is. Ha ez a homeosztázis, ez az egyensúlyi állapot nem változik, akkor "egészségesek" vagyunk. Egy kis túlzással ez azt is jelenti, hogy egy év alatt tulajdonképpen mind a 100 ezer milliárd sejtünk meg tud újulni. Például a vörösvérsejtek életideje 120 nap. Hogy az ember pótolja az elhaló vörösvérsejtjeit, minden másodpercben 3 millió új vörösvérsejtet kell az őssejtekből reprodukálnia. Tehát minden másodpercben jelen van bennünk, legalább is a sejtjeinkben, a halál és az élet. A fentiek alapján nemcsak arról van szó, hogy a halál végessé teszi az életünket, hanem arról is, hogy életünk során a születésünk pillanatától kezdve minden másodpercben megjelenik bennünk a halál, és megjelenik az élet.

Lao-Ce kínai költő Tao te king című versében ezt így fejezte ki:

"... az ég alattiban mindenki tudja,
hogy szép a szép
és ezzel megvan már a rút is
mindenki tudja,
hogy jó a jó
és ezzel megvan már a rossz is
mert
Lét és Nemlét egymást teremtik..."

(Karátson Gábor fordítása)