Vádak és ígéretek

Vágólapra másolva!
A kampány lassan a fináléjához érkezik, ezért a két pártnak össze kellett gyűlnie a nappaliban, hogy a párbajozókat kérdések kereszttüzébe állítsák.  
Vágólapra másolva!

Utolsó alkalom volt ez arra, hogy szembesíthessék az ellentétes párt frontemberét tetteivel. Marcsinak és Jennynek meg kellett magyaráznia viselkedését és ígéretet kellett tennie, hogy változtatni fog.

Marcsi pártjának szinte minden tagja azzal szembesítette Jennyt, hogy borzasztóan ügyetlen és ők ezt úgy gondolják, hogy a figyelmetlenségéből adódik.

Forrás: RTLKLUB

Friss fotók

A kihívó kezdte a magyarázkodást először Milónak: "Nem vagyok figyelmetlen, sem szétszórt. Csak annyira, amennyire mindenki más. Az, hogy néha leverem a dolgokat, az véletlen, de ez ellen nem tudok mit tenni. Azért próbálok változtatni".

Ágica felvetette, hogy Jenny ruhái sokszor egy hétig hevernek mindenfelé. Erre is egyszerű volt a válasz: "Nem csak az enyémek".

Csaba jött azzal, hogy a fodrászlány ráfeküdt az ingére és ígérje meg, hogy ez többet nem fordul elő. A lány meg is fogadta, de felháborodott azon, hogy olyan dologért hallgat már egy hónapja, ami egyszer fordult elő.

Anett tovább rágta a többiek által elkezdett csontot és közölte, hogy igenis fegyelmezetlen Jenny, és azért is felelősségre vonta, hogy nem akarja elismerni a hibáit. A győri szőkeség újra elmondta, hogy megpróbál odafigyelni a mozdulataira.

Tommyboy megelégelte a parttalan vitát és felhívta a figyelmet, hogy olyan problémákat kéne felhozni, ami valóban az adott személy hibája, nem pedig olyat, amit bárki elkövet. Ő megkérdezte a lányoktól, hogy miért nem sportoltak a Villában.

Forrás: RTLKLUB

Marcsika közölte, hogy ő bizony néha biciklizett meg ilyenek. Jenny is hasonlóan védekezett. Amikor éppen nem tudtak mit kérdezni, akkor mindkét csapat lóbálta a transzparenseit és üvöltözött.

Egy idő után megunták és úgy döntöttek ennyi elég lesz. Ezután szétszéledtek a lakók és lepihentek.