A csodával határos módon állt meg a jeges víz előtt

Delta
Vágólapra másolva!
A csütörtöki balesetben szerencsére senki nem sérült meg súlyosan, de sokkal rosszabb is történhetett volna.
Vágólapra másolva!

A New York-i La Guardia repülőtér 13-as leszállópályája normál körülmények között is nagy figyelmet igényel a pilótáktól. A 7000 láb (2134 méter) hosszú pálya egy része ugyanis acélpilléreken nyugszik, és benyúlik a víz fölé.

A csütörtöki hóvihar azonban különösen nehéz feladat elé állította a Delta Airlines pilótáját. A McDonnell Douglas MD-88 típusú gép Atlantából érkezett a La Guardia repülőtérre a fedélzetén 127 utassal és ötfős személyzettel.

Nem sokon múlott

A földet érés után a repülő megcsúszott és kontrollálhatatlanná vált. A gép kisodródott balra, felcsúszott egy védőgátra, áttört egy kerítést, és épp azelőtt állt meg, hogy az öböl fagyos vizébe esett volna.

A gép hozzávetőleges végső pozíciója Forrás: Aviation Herald/Simon

Szerencsére a fedélzeten tartózkodók közül senki sem sérült meg súlyosan, 24-en szenvedtek kisebb sérülést, és három embert kellett kórházba vinni. Az utasok azonban így is rémisztő pillanatokat éltek át.

A mentőautóhoz viszik az egyik hordágyon fekvő utast Forrás: MTI/EPA/Justin Lane

A New York Timesnak nyilatkozó egyik utas biztos volt benne, hogy a vízben kötnek ki, ahogy egyre csak közeledett az öböl. Eszébe jutott, amikor a US Airways gépe hat éve a Hudson folyón landolt. Mivel épp a vészkijárat mellett ült, a következő gondolata az volt, hogy is fogja azt kinyitni. Erre azonban nem került sor, mert azon az oldalon a szárny megsérült, ezért a légiutas-kísérők a jobboldali vészkijárathoz terelték az utasokat.

Voltak még izgalmak

A viszonylag szerencsés kimenetelű baleset után sem múltak azonban el az izgalmak. A toronynak ugyanis nem válaszolt a személyzet, amikor az instrukciókat akart adni a guruláshoz – írja az Aviation Herald. A repülőteret működtető részleg közölte a toronnyal, hogy a 13-as pálya le van zárva, a torony azonban hitetlenkedve kérdezősködött tovább. Amikor aztán a tűzoltók közölték vele, hogy egy gép kicsúszott, akkor a következő gépet röviddel a leszállás előtt utasította, hogy startoljon át. A repülőteret ezután lezárták.

Épp az öböl előtt állt meg Forrás: New York-i Tűzoltóság
Forrás: New York-i Tűzoltóság
Az egyik utasnak, Larry Donnellnek, a New York Giants labdarúgójának a felvétele Forrás: MTI/AP/Larry Donnell
Larry Donnell fotója Forrás: MTI/AP/Larry Donnell
Az egyik utas, Amber Reid felvétele Forrás: MTI/AP/Amber Reid
Tűzoltók a New York-i LaGuardia repülőtéren Forrás: MTI/EPA/Andrew Gombert
A mentőautóhoz viszik az egyik hordágyon fekvő utast Forrás: MTI/EPA/Justin Lane