Leesett az utas álla

A LOT Varsóban Mamma Miával ünnepelte a félmilliomodik Dreamliner-utast
Vágólapra másolva!
A LOT lengyel légitársaság meglepetéssel készült annak az utasnak a fogadására, aki az 500 ezredikként repült a cég Boeing 787-es Dreamliner típusú gépén. A varsói Chopin repülőtéren fergeteges flash mobot tartottak a Muzyczny ROMA színház színészei.
Vágólapra másolva!

Szavazzon!

Ön hogyan reagált volna egy ilyen helyzetben?

A félmilliomodik utas, aki a turista osztályra váltott jegyet, a business osztályon utazhatott New Yorkba, és kapott egy szimbolikus, 787 zloty (58 ezer forint) értékű utalványt is, amelyet bármely LOT-járaton leutazhatott.

Bejött a LOT-nak

A LOT-nak 2012 novemberében érkezett meg Varsóba az első Boeing 787-es gépe. Ezzel Európában elsőként a lengyel légitársaság üzemeltetett Dreamlinert, amelyből nyolcat rendelt. Jelenleg hat üzemel belőlük a hosszú távú járatokon, a legutóbbi májusban csatlakozott a flottához. A Dreamlinerek a Boeing 767-eseket váltják ki fokozatosan, New Yorkba, Chicagóba, Torontóba és Pekingbe repülnek.

Úgy tűnik egyébként, a légitársaság jól járt a Dreamlinerekkel. A légitársaság legalábbis részben ezzel magyarázza, hogy az alaptevékenységének kumulatív eredménye idén augusztus végén – sok évnyi veszteség után – átbillent pozitívba.

Zökkenőkkel indult

Az alacsony fogyasztású Dreamlinerek pályafutása zökkenőkkel kezdődött. Miután több gépnek is túlmelegedett az akkumulátora, a hatóságok három hónapig nem engedték repülni a 787-eseket, amelyek a Boeing legfejlettebb technológiáját alkalmazzák. A problémák a LOT-ot sem kerülték el, tavaly emiatt törölni kellett az egyik járat.

A LOT lengyel légitársaság első Boeing 787-es Dreamliner utasszállító gépe leszáll a varsói Chopin repülőtéren Forrás: MTI/EPA/Jacek Turczyk

A Dreamlinerek azután emelkedhettek ismét a levegőbe, hogy a Boeing újratervezte az akkumulátor szigetelését. Egy szellőzőt szerelt be, amelyen a forró gázok elhagyhatják a repülőt, és az egészet egy acéldobozba helyezte, amely meggátolja a tűz tovaterjedését.

Jobb utazni rajta

A 252 személyes Dreamlinerek nemcsak 20 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, de az utazási élmény is jobb rajtuk. A zajszint 60 százalékkal alacsonyabb, mint a hagyományos gépeken, a világítás segít az időeltolódás miatti jet lag enyhítésében, és az ablakok felülete is 30 százalékkal nagyobb.

Mások is csinálják

A LOT egyébként nincs egyedül abban, hogy ilyen flash mobbal próbálja meg felhívni magára a figyelmet egy jeles alkalom kapcsán, vagy egyszerűen csak marketing célból. Az Air France dolgozói például két éve Jennifer Lopez On the floor című számára táncoltak Párizs Charles de Gaulle repülőterén. A dal olyan célpontokat említ, ahová a francia légitársaság is repül.