Vagányok vagy vakmerőek?

Miért indulnak neki egyedül egy hosszú, akár egzotikus utazásnak fiatal nők? Bátorság ez, vagy vakmerőség? Leselkednek-e rájuk veszélyek? És mi a legjobb és a legrosszabb oldala egy ilyen utazásnak? Hat olyan nővel járjuk körül a témát, akik hosszabb-rövidebb ideig egymagukban utaztak vagy utaznak ebben a pillanatban is.

„Normális vagy, hogy egyedül nekivágsz Izraelnek, úgy, hogy az utazás során a szállásaid jó része vadidegen couchsurfinges csávóknál lesz?” – ezt a kérdést hallotta a legtöbbször Anna különböző változatokban, amikor hozzátartozóival és ismerőseivel közölte, egyedül fog utazgatni egy ideig. Hasonló reakciókról számolt be öt másik fiatal nő is, akik hosszabb-rövidebb ideig szintén egyedül utaztak. De miért egyedül? Volt, aki azért, mert épp nem volt párja, vagy pont el akarta felejteni, hogy az indulást megelőzően volt; más kifejezetten vágyott rá, hogy egyedül legyen, és ezért még a jól fizető állását is beáldozta; de olyan is akadt, akinek a barátai halogatták túl hosszan az indulást.

Amikor felszökik a tesztoszteron

2013-ban több olyan országból is érkeztek hírek külföldi nők ellen elkövetett erőszakról, amelyek népszerű turistacélpontok.

Indiában több eset is történt. Márciusban egy brit lány Agrában kiugrott az első emeleti szállodai szobájából, hogy elkerülje, hogy megerőszakolják, a fején és a  lábán megsérült. Egy svájci biciklistát Mdhya Pradeshben erőszakolt meg egy banda, egy dél-koreai turistát pedig ugyanebben az államban a szállásadójának fia kábította el és erőszakolta meg. Júniusban egy Észak-Indiában stoppoló amerikai nőt erőszakolt meg három férfi, akik felvették őt.

Brazíliában nagy port vert fel áprilisban egy amerikai lány és francia barátja esete, akik egy tömegközlekedési kisbuszra szálltak fel Rio de Janeiro híres Copacabana negyedénél. A fiút megkötözték és megverték, a barátnőjét többször megerőszakolták.

Mexikóban februárban egy álarcos banda hat spanyol nőt erőszakolt meg Acapulcóban. A fegyveres támadók éjszaka hatoltak be a spanyolok által bérelt házba, és az ott tartózkodó hat férfit megkötözték.

Egyiptom fővárosában a kormányellenes tüntetések idején történtek támadások külföldiek ellen, Kínában pedig a rendőrség arra figyelmeztette a nőket, hogy ne viseljenek hiányos ruházatot a buszokon és a metrón, hogy elkerülhessék a szexuális zaklatásokat.

Orsi ebben a pillanatban is utazik, épp Új-Zélandot stoppolja körbe (itt olvasható a blogja). Egy nagyobb utazás gondolata régóta motoszkált a fejében: „Ha csak tehettem – és gondoskodtam róla, hogy tehessem –, havonta legalább egyszer kiruccantam valahova. Fapados hétvége Dublinban vagy Párizsban, rövid látogatás a Felvidéken, havas hétvége a határ menti osztrák sípályákon, aztán termálfürdő Bad Blumau szecessziós élményfürdőjében. Valami mindig kellett, és úgy tűnt, a barátaim szívesebben költenek új ruhára, mint kalandokra, úgyhogy mentem egyedül” – így indult. Igazán 2011-ben pörgött fel, amikor egy New Yorkban töltött hét alatt eldöntötte, hogy felmond a munkahelyén, és nekivág a világnak.

Kompromisszumok nélkül – az előnyök

Az egyedül utazásnak számos vitathatatlan előnye van – derült ki a beszámolókból. Az első és leggyakoribb érv az, hogy nem kell senkihez sem alkalmazkodni, nincsenek kompromisszumok, azt csinál az ember, amit akar. Ez pedig többek szerint a teljes kikapcsolódás egyik alapja. További hozadéka, hogy az utazó egy csapásra egy ország nagyon közvetlen arcát kapja: „Leszólítanak utcán, buszon, boltban, kávézóban, vonaton, piacon, vagy ha épp hullafáradtan ülsz egy utcasarkon a földön” – mondja Anna, aki Izraelen kívül Törökországban és Mexikóban is utazott egymagában. Szerinte egyedül – és ezzel szinte minden megszólalónk egyetért – jobban el lehet mélyedni az adott kultúrában, mint amikor valakivel együtt utazik az ember.

Gergely Anna Jeruzsálemben Forrás: Gergely Anna

Ilyenkor nemcsak az adott helyen élőkkel, a többi utazóval is egyszerűbben megy a kapcsolatfelvétel. Fanni négy hónapot utazott egyedül Latin-Amerikában. Szerinte a „hátizsákos utazó” egy szubkultúra, a youth hostelekben pedig nagyon könnyű ismerkedni. „Lehet vicces és horrorsztorikat hallgatni különböző helyekről, intenzíven összebarátkozni néhány emberrel, majd, ha eleged van a helyből, a sztorikból, az új barátokból, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül továbbállni a következő helyre.”

Többen azt is fontos szempontnak tartják, hogy ha egyedül utazik az ember, nem felelős mások nyaralásáért: „Ha fáradt vagyok, akkor átszervezem a programomat, és két napig heverek a parton. Ha unatkozom, hamarabb továbbmegyek egy aktívabb térségbe. Senki nem húzza a száját, vagy próbál lebeszélni” – magyarázza Orsi.

Sosem kapcsolhatsz ki – a hátrányok

A túlzott szabadság – főleg a hosszabb utakon – teherré is válhat. Ott vannak például az állandó döntéshelyzetek: „Egy idő után mocskos módon fárasztó, hogy mindent neked kell csinálnod, hogy nem hagyatkozhatsz senki másra. Sosem kapcsolhatsz ki, mert neked kell odatalálnod, neked kell megtervezned, megszervezned, szállást keresned, pakolnod, cipekedned” – mondja Zsófi. Ő többek között Délkelet-Ázsia országait járta be egyedül. A szólóban utazás műfaja nem engedi meg, hogy az ember akár csak egy fél napra is azt mondja, hogy oké, most egy kicsit csinálja helyettem más. „Néha jó lenne, ha valaki csak kézen fogna, és azt mondaná: Gyere, ma hegyet mászunk. Mindent leszerveztem” – tűnődik Orsi.

De nemcsak gyakorlati, hanem érzelmi hátrányról is beszámoltak az általunk megkérdezettek: aki egyedül utazik, nem tudja megosztani az élményeit mással, nem tudja egy társsal elemezgetni a látottakat és az átélt dolgokat. „Életemben nem készült ennyi fotó a lábamról” – szemlélteti Anna a jelenséget. És még két apróság: épp amikor elmélyülne egy-egy barátság, az alkalmi útitársak elsodródnak egymástól. „Betegnek lenni pedig nagyon tré egyedül” – hoz be még egy szálat Zsófi.

Mai vietnami származású magyar lány, aki Tel-Aviv és Marrákes mellett Latin-Amerikában és Spanyolországban is tett hosszabb utazásokat. Utóbbi helyen körülbelül két hónap után furcsa érzés kerítette hatalmába: úgy érezte, hogy haszontalan a társadalom számára. „Hiányzott egy kis munka, egy kis rutin, hogy fel kell kelned valamiért.” Ezt végül azzal enyhítette, hogy vállalt egy átmeneti munkát, kivett egy albérletet, és beiratkozott egy nyelviskolába.

Végezetül jöjjön a legkisebb, de semmiképp sem elhanyagolható hátrány: a harmadik-negyedik hónapra az ember már nagyon elkezdi unni ugyanazt a három-négy ruhát, amit fölváltva hord. Újat viszont nem érdemes venni, hiszen azzal is csak a táskája súlyát növelné.

Mai Dinh a bolíviai Uyuni sósivatagban Forrás: Mai Dinh

Dress code és a megérzések

Az előnyökön és a hátrányokon túli legfőbb kérdés nyilvánvalóan az, hogy nőként mennyire indokolt a nagyobb óvatosság. Többen mondták, hogy Európán kívül sok helyen él az a klisé, hogy az európai nő vagy férfi egyenlő a gazdag emberrel. A másik leggyakoribb közhely, hogy az európai nők könnyen kaphatók a szexre. Utóbbira a megoldás nagyon egyszerű: aki nem akar megfelelni a klisének, utazzon visszafogott öltözékben. „Muszlim országban úgy öltözködünk, hogy az ne irritálja a helyieket. Mondjuk, szerintem a kihívó öltözködés mindenhol a létező legrosszabb ötlet, a legbénább öngól, ha az ember egyedül van” – hangzik Zsófi ítélete. A mimikri, azaz a környezet küllemének utánzása sem haszontalan: Orsi Kambodzsában például ugyanúgy pólóban és sortban ment úszni, mint a helyi nők. Rióban pedig érdemes az első héten lecserélni a ruhatárat valami lazábbra, és otthon hagyni az aranyláncot, ha nem akarjuk, hogy azonnal kitűnjünk a tömegből (erről itt írtunk).

Azt szinte mindenki fontosnak tartja, hogy egyedül utazó nőként a legjobb, ha az ember hallgat a megérzéseire. „A nőkben van egy belső radar, ami jelez, ha valami nem teljesen frankó. Na, erre hallgatni szoktam, az ilyen jellegű szorongást nem elnyomni kell, hanem elhúzni a csíkot. De ez itthon ugyanúgy áll, mint külföldön” – magyarázza Zsófi.

Vannak biztonságosabb országok és kevésbé biztonságosak. Délkelet-Ázsiában például nem jellemző, hogy az utazónak nagyon tartania kellene bármitől is, míg Latin-Amerika vagy India egyes részei fokozott óvatosságot igényelnek. Mivel Orsi már nagyjából két éve úton van, elkerülhetetlenül belefut olykor bizonytalanabb helyzetekbe. Módszere ilyenkor az, hogy igyekszik jóakarókat szerezni a helyiek között. „Barátságosan megkínálom keksszel a mellettem ülőt a buszon, beszélgetek a házinénivel a családjáról egy világvégi panzióban. Fontos, hogy emberként nézzenek rám a helyiek. Ha valaki ki is akar rabolni (vagy még rosszabbat tervez), olyat fog választani, aki csak egy a sok közül.”

Egyedül túrázó nő a svájci Alpokban, a Matterhorn 4478 méteres csúcsa alatt Forrás: AFP/hemis.fr/Azam Jean-Paul

Volt, aki beszámolt apróbb incidensekről, például Zita, aki gringo ismerőseivel órákig ült egy nicaraguai rendőrőrsön, mivel be akarták bizonyítani, hogy ők a hibásak azért, mert hátulról beléjük ment valaki. Konkrét rablásról viszont csak Fanni számolt be, akit filmbe illő módon rövidítettek meg öreg nénik Bolíviában. „Két 145 centis helyi néni szendvicskent maga közé fogott, és mire kiszabadultam, hűlt helye volt a kis táskámban tartott pénzemnek. Ez nagyjából 3300 forintnak megfelelő helyi pénz volt, úgyhogy úgy éreztem, tulajdonképp megérdemlik, nekik biztos nehezebb az életük.”

És ha valaki nyomulni kezd?

Mi a teendő, ha nem a tolvajokat, hanem a nemkívánatos férfiakat kell kivédeni? Kultúrától függő, hogy hogyan közelednek a férfiak a nőkhöz, és ekkor lép be az utazást megelőző felkészülés fontossága. Érdemes alkalmazkodni a helyi értékrendhez, arab országban például nem mászkálni spagettipántos, kivágott pólóban, Indiában nem lófrálni egyedül éjfélkor az utcán – és máris elkerülhetők a kellemetlen nyomulások.

Egy egyedül utazó nőre – különösen, ahol a megjelenése nagyon eltér a megszokottól – nagyobb figyelem irányul. Az önzetlen segítségnyújtás mögött pedig előfordulhat hátsó szándék, amit le kell tudni szerelni. Kultúránként eltér, hogyan. „Mindenhol más az emberek vérmérséklete – mondja Zsófi –, Izraelben belefér a már-már tapló elhajtás, az arabokkal is lehet üvöltözni, ha kell, de Ázsiában jóval udvariasabban kezeli az ember az ilyen helyzeteket, mivel ők is sokkal tisztelettudóbbak. Amúgy ott még leszerelni sem kell senkit, hisz közeledést se nagyon tapasztaltam.”

Orsi szerint a megoldás egyszerű: „Mindenki tudja, hogyan kell flörtölni. A zaklatásokat elkerülni épp ellenkező viselkedéssel kell: unalmas haj, semmi smink, farmer és póló, szemkontaktus kerülése.”

Nem való mindenkinek

Összességében minden megkérdezett szerint jó dolog nőként egyedül utazni, Zita számára például a félelmeinek legyőzése volt a Nicaraguában töltött három hónap legfőbb hozadéka, de mások is beszámoltak arról, hogy valamiben megváltoztatta őket egy-egy ilyen út. Fanni összefoglalásából ugyanakkor kiderül, hogy azért ez is emberfüggő: „az a szabadságérzés, hogy terv nélkül bármikor elindulhatok egy újabb szép vagy nehéz helyre (gyakran mindkettő egyszerre) nagyon felemelő volt, én imádtam. Viszont nem mindenkinek esik jól az ilyesmi, mert sok kiszámíthatatlansággal is jár, várakozással, gikszerekkel. Nekem nagyon is megérte” – írja négy hónapos latin-amerikai utazásáról.

Van, aki arra jutott, hogy bár szívesen utazik egyedül, az talán még jobb, ha van egy társ, aki hasonlóan nyitott. Előbb-utóbb minden utazásnak vége lesz, és a vége felé már úgysem az a legfontosabb kérdés, hogy melyik tengerpartot válasszuk aznapra, hanem az, hogy akkor mi lesz ezután. Vissza a régi munkahelyre? Néhányan – például Orsi – azt a megoldást választják, hogy egy ideig inkább jegelik még ezt a kérdést, és utaznak tovább.

Interjúnkat hasonló témában Szigethy Eszterrel, a Modern Nomád blog szerzőjével itt olvashatja.