Nem engedték fel a HIV-fertőzött utasokat a repülőre

Spring Airlines
Vágólapra másolva!
Két HIV-fertőzött utas diszkrimináció miatt perli a kínai Spring Airlines légitársaságot, mert nem engedték fel őket és a kísérőjüket egy járatra. A senjangi bíróság elfogadta a keresetet, az ügyet tárgyalni fogják.
Vágólapra másolva!

Az esettel kapcsolatban az emberi jogi szervezetek azt hangsúlyozták, hogy a HIV-fertőzött és AIDS-es betegek hátrányos megkülönböztetése még mindig mindennapos jelenség Kínában. Az országba egészen 2010-ig például be sem léphettek HIV-fertőzöttek.

Ne legyenek kiugróan feltűnőek

A légitársaság elnöke azzal érvel, hogy a cég nem alkalmaz diszkriminatív szabályokat, az eset csak az alkalmazottak ideges, helytelen reakciója miatt fordulhatott elő. Az elnök azonban az utasokat is hibásnak tartja. Leszögezte, hogy a Spring Airlines természetesen felengedi a HIV-pozitív betegeket a fedélzetére, egészen addig, amíg ők nem teszik magukat „kiugróan feltűnővé”, vagyis nem okoznak riadalmat a többiek körében.

Már a kapunál álltak, amikor feltartóztatták őket

A Spring Airlines weboldala egyébként határozottan közli, hogy a fertőző betegségekkel utazásra jelentkezők felszállását joga van megtiltani.

A Spring Airlines repülőgépe. Forrás: Spring Airlines

Az utasok beszámolója szerint akkor fordították őket vissza, amikor már a kezükben fogták a beszállókártyájukat, és a kapunál a gépbe szerettek volna beszállni. A Spring Airlines egyik repülőtéri alkalmazottja lépett hozzájuk, felhívta a cég helyi irodáját, ahonnan azt az utasítást kapta, hogy HIV-fertőzéssel a gépre nem lehet felszállni.

A három utas nem tudta meggyőzni igazáról a légitársaságot, végül vonattal utaztak el.