Műholdfelvételekkel követik műkincspusztító terroristák nyomait

ISIS, Moszul, Iszlám Állam
Az Iszlám Állam terroristái pusztítják a moszuli múzeum műkincseit
Vágólapra másolva!
Még mindig ismeretlen, pontosan mekkora károkat is okoztak az Iszlám Állam katonái az iraki régészeti értékekben – szakértők műholdak segítségével próbálják felkutatni, éppen hol pusztítanak a terroristák.
Vágólapra másolva!

Összefogás az iraki történelmi emlékek megmentéséért

Nem tudjuk pontosan, mennyi felbecsülhetetlen értékű régészeti leletben tett már kárt az Iszlám Állam az elmúlt években – a Bostoni Egyetem Amerikai Keletkutatási Iskolája és az USA külügyminisztériuma most közös projektet indít, hogy meghatározza az iraki károkat.

Műholdas segítség a kutatásban

A kutatók műholdképeket elemeznek, hogy megtalálják, hol folyik fosztogatás az ország területén belül. Abdulamir al-Hamdani, a New York-i Stony Brook Egyetem archeológusa a Nature-nek elmondta: moszuli kollégái szerint az ISIS számos fontos történelmi területen végzett pusztítást, megrongálva vagy megsemmisítve mecseteket, síremlékeket, sőt, modern szobrokat és műemlékeket is. A régész azonban óvatosságra int mindenkit: „Nem minden iraki pusztításról szóló hír megbízható.”

Az Iszlám Állam terroristái pusztítják a Moszuli Múzeum műkincseit Forrás: --

Felmérik a károkat

Az elmúlt néhány hétben egyre több beszámoló érkezett az ISIS iraki garázdálkodásáról. A közösségi médián fellelhető információk, a műholdas képek és a terroristák saját, nyilvánosságra hozott videói ellenére nagyon nehéz meghatározni, hogy pontosan mekkora lehet az okozott kár. Március elején a terroristák a Moszuli Múzeum készletét rongálták meg, de Nimrud és Hatra történelmi városokban is hatalmas pusztítást végeztek. „Az biztos, hogy rongálás történt vallási szentélyeknél, múzeumokban és régészeti ásatásokon; és még mindig bonyolult, majdnem lehetetlen vizsgálat folyik az okozott károk felmérése érdekében” – mondta el a Nature-nek Isabelle Le Fournis, az UNESCO szóvivője.

Nimrud

Nimrud, vagyis Kalhu gazdag történelmével régészeti szempontból különösen értékes. Kalhu Kr. e. 1250 környékén épült, ez volt az Asszír Birodalom második fővárosa. Díszes zikkurattal büszkélkedhetett, és több király ide helyezte át a központját. Modern nevét a vadászatáról híres, legendás Nimród királyról kapta. Az ISIS a rendkívüli állapotban fennmaradt királyi palotában végzett pusztításokat – városfalakat és szobrokat semmisített meg nem iszlám eredetük miatt.

Veszélyes terepi kutatások

Az amerikaiak által alkalmazott műholdas kutatással csupán egyetlen probléma van – annak ellenére, hogy viszonylag hatékonyan lehet vele követni a fosztogatók nyomait, a szobrok és hasonló régészeti leletek pusztítását nem láthatjuk a felvételeken. „Egy vertikális kép nem mutatja meg, mekkora kárt okoztak egy szobron” – mondta el Elizabeth Stone, a Stony Brook Egyetem kutatója. –„Ahhoz horizontális fotókra lenne szükségünk.” Éppen ezért a veszélyes terepi vizsgálatok is szükségesek ahhoz, hogy a károkozás mértékét felmérhessük.

Moszuli pusztítások

Azt biztosan tudjuk, hogy az ISIS hatalmas pusztítást végzett a Moszuli Múzeum régészeti leletei között – a terroristacsoport 2014 júniusában foglalta el az iraki várost, és azóta számos videót tett közzé a garázdálkodásokról. Arról azonban vita folyik, hogy a megsemmisített és a megrongált tárgyak közül melyik volt igazi, és melyik csupán másolat – a múzeum számos replikát őrzött, mivel több eredeti szobrot évekkel ezelőtt egy bagdadi múzeumba szállítottak. A videókon látszik, hogy néhány összetört szobor belsejében fém rudak találhatók, amelyek azt is jelenthetik, hogy egyszerű utánzatról van szó.

Az Iszlám Állam terroristái pusztítják a Moszuli Múzeum műkincseit Forrás: --

„A Moszuli Múzeum nem csak replikákat állított ki” – cáfolta meg a teóriákat Stone. –„Igen, vannak olyan képkockák, amelyeken jól látszanak a törött darabok közül kiálló fém rudak. De több szobor eleve rossz állapotban érkezik a múzeumhoz, restaurálásukhoz pedig ugyanilyen rudakat használnak.” Valószínűsíthető tehát, hogy az ISIS-nek több értékes régészeti leletet is sikerült elpusztítania.

A probléma azonban nem csak Irakban áll fenn – Szíria régészeti helyszíneinek 20%-át kifosztották már a terroristák, és valószínűleg ez csupán a kezdet. A 20% elképesztő mennyiségű elpusztított történelmi örökséget jelent, abból kiindulva, hogy az ország bővelkedik a felbecsülhetetlen értékű archeológiai leletekben.