A hosszú aszályos időszakok okozták az Indus-völgyi városok bukását

Úgy tűnik, az indiai szubkontinens északnyugati részén elterülő bronzkori Indus-völgyi civilizáció megapoliszainak bukását az elhúzódó aszályos időszakok okozták

A hosszan tartó aszályos időszakok okozták az Indus-völgyi civilizációk által épített megapoliszok bukását egy új tanulmány szerint. A Cambrigde Egyetem új tanulmánya új bizonyítékokat talált egy himalájai barlang cseppkő képződményeiben, amelyek arra utalnak, hogy az indiai szubkontinens északnyugati részén elterülő bronzkori Indus-völgyi civilizáció megapoliszainak bukását az elhúzódó aszályos időszakok okozták.

Az Indus-völgyi civilizáció egy bronzkori kultúra volt, amely Krisztus előtt 3300 és Krisztus előtt 1300 között az Indus folyórendszer hordalékos síkságain alakult ki. Csúcspontján a egy olyan területet fedett le, amely kiterjedt a mai Pakisztán nagy részére, lefedve Afganisztán északkeleti és India északnyugati részét.

A kultúra nagy megavárosai fejlett várostervezésükről, égetett téglaházaikról, bonyolult csatornarendszereikről, vízellátó rendszereikről, nagyméretű, nem lakóépületek csoportjairól, valamint kézműves és kohászati technikáikról híresek.

A kutatók az indiai Pithoragarh közelében lévő barlangból gyűjtött cseppkövek növekedési rétegeit vizsgálták, ami lehetővé tette számukra a történelmi csapadékmennyiség feltérképezését egy sor környezeti nyomjelző anyag, köztük az oxigén-, szén- és kalciumizotópok mérésével. Tanulmányukban

három hosszan tartó szárazságot tártak fel, amelyek egyenként 25 és 90 év közötti időtartamúak voltak egy 200 éves időszak alatt, és körülbelül 4200 évvel ezelőtt kezdődtek.

Ebben az időszakban a városépítők különböző lépéseket tettek annak érdekében, hogy alkalmazkodjanak a lakosságra nehezedő éghajlati terhekhez, ami egybeesik a metropolisz tervezésének átszervezésével.

Úgy tűnik, az indiai szubkontinens északnyugati részén elterülő bronzkori Indus-völgyi civilizáció megapoliszainak bukását az elhúzódó aszályos időszakok okozták Forrás: Shutterstock

Az átalakulás során a nagyobb városi területek elnéptelenedtek a kisebb vidéki települések javára a népesség által elfoglalt terület keleti része felé

– mondta Cameron Petrie, a Cambridge-i Régészeti Tanszék professzora a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Ezzel egyidejűleg a mezőgazdaság a nyári terményekre, különösen a szárazságtűrő kölesre való támaszkodás irányába mozdult el, és a lakosság átállt egy olyan életmódra, amely a jelek szerint önellátóbb volt.

Hozzátette: egyértelmű bizonyítékot találak arra, hogy ez az időszak nem egy rövid távú válságot, hanem az indus népek életkörülményeinek fokozatos átalakulását jelentette.

A kutatócsoport mind a nyári, mind a téli évszakban az átlagosnál alacsonyabb csapadékmennyiségű időszakokat azonosított.

Szerintük a mindkét vetési időszakot érintő aszályra utaló bizonyítékok rendkívül fontosak ahhoz, hogy jobban megértsék az éghajlatváltozás ezen időszakának az emberi népességre gyakorolt hatását. Az aszályok időtartama akkoriban ugyanis egyre nőtt, olyannyira, hogy a harmadik többgenerációs jelenség lehetett.

Indus-völgyi civilizáció Forrás: AFP

Az eredmények alátámasztják a meglévő bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy az indusi megapoliszok hanyatlása összefüggött az éghajlatváltozással –

mondta Alena Giesche, a Cambridge-i Földtudományi Tanszék munkatársa a HeritageDaily online tudományos portának. – De ami eddig rejtély volt, az az aszály időtartamára és évszakára vonatkozó információ; ez az extra részlet viszont nagyon fontos, ha figyelembe vesszük a kulturális emlékezetet és azt, hogy az emberek hogyan alkalmazkodnak a környezeti változásokhoz.

A csapat most az Indus folyó régiójának nyugati részeire kívánja kiterjeszteni az éghajlati rekonstrukciókat, ahol a téli csapadékrendszer dominánsabbá válik, mint az indiai nyári monszun.