Egyre sokrétűbb a megújuló energiaforrások által előállított energia

energiaforrás
A megújuló energiaforrások által előállított energia minél hatékonyabb felhasználását tűzték ki célul
Vágólapra másolva!
Új szerveződések, energiaközösségek jöttek létre az elmúlt években Európában, egyelőre azonban nem tudni, hogy hányan és milyen keretek között működnek. Ezek feltérképezésére vállalkozott egy európai uniós pályázat keretében az ABUD Kft., amely a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) hallgatóit, illetve oktatóit vonja be a kilenc hónapos kutatási projektbe. Ahogy arra az egyetem a hozzánk eljuttatott közleményben rámutatott, a munkájuk eredményeként összeáll az Európai Unió tagállamaiban szerveződött energiaközösségekről egy olyan szakmai háttéranyag, amely jelentős hatással lehet a kontinens energiagazdálkodására, azon belül is a megújuló energiaforrások által előállított energia minél hatékonyabb felhasználására, illetve a begyűjtött adatok hivatkozási alapot jelentenek a jövőbeni kutató, szakpolitikai és társadalmi tevékenység számára.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az egyetem tájékoztatott, az Európai Unió tagországaiban sem egységes az energiaközösség, mint fogalom tartalma. Hazánkban olyan közösségi szerveződéseket értünk alatta, amelynek tagjai

környezeti, gazdasági és szociális közösségi előnyök miatt fognak össze villamosenergia-termelés – beleértve a megújuló forrás alapú termelést –, -tárolás, -fogyasztás, -megosztás céljából, részt vehetnek energiahatékonysági, illetve az elektromos járművek feltöltésére irányuló szolgáltatásokban is.

A megújuló energiaforrások által előállított energia minél hatékonyabb felhasználását tűzték ki célul Forrás: PTE MIK

A közösségi lépték előnye, hogy költséghatékonyabban tud energetikai beruházásokat megvalósítani, képes kihasználni eltérő fogyasztási profilokat, nagyobb súllyal tudja érvényesíteni a tagok érdekeit az energiapiacon, és aktívan bevonja a társadalom széles rétegeit az energiaátmenet megvalósításába. Az energiaközösségek a kormányoktól függetlenül működnek, ezért is nehéz felkutatni a létezésüket.

– mondta a PTE MIK-en a munka koordinálását végző dr. Baranyai Bálint adjunktus. – Majd egy online kutatómunka keretében összegyűjtjük az Európában már működő energiaközösségekre vonatkozó információkat: azok léptékét, helyét, nevét, szervezeti felépítését.

Többféle képesség és tudás hasznosul

A kutatásban való részvételt pályázat útján nyerhették el a hallgatók. A kar kiválóságiösztöndíj-program keretében foglalkoztatja a leendő szakembereket, akik mindegyike külföldi. Építész- és villamosmérnök-hallgatók vesznek részt a kutatásban, akik kiválasztásában a kiváló angolnyelv-tudás mellett a kutatás, fenntarthatóság területén szerzett eddigi tapasztalataik is számítottak.
„Többféle képesség és tudás hasznosul ebben a komplex feladatban; ez részben adatbányászat, de értékelési, elemzési kompetenciákkal, a fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretekkel is kell rendelkezni. A hallgatók vállalták, hogy amellett, hogy hatékonyan és tevékenyen részt vesznek a kutatási munkában, egy-egy TDK-dolgozatot is írnak a projekt végén" – mutatott rá dr. Baranyai Bálint.
A 9 hónapos program alatt a karról mentoroktatók támogatják a munkát, a megszerzett tapasztalatokkal egyetemi kutatócsoportunk portfóliója is bővül. A kutatásban való részvétel bővíti a hallgatók szakmainyelv-tudását, rálátnak egy olyan területre, amelynek a jövőben egészen biztosan nagyobb szerepe lesz. Fejlődik a szabályrendszerekhez való igazodási képességük, gyakorlatot szereznek a teammunkában való együttműködésben, valamint a hatóságokkal, a különböző szervezetekkel való kapcsolattartásban. Ezek mind kiválóan kamatoztathatók későbbi munkájukban, ezáltal akár úttörő szerepet is játszhatnak a saját országukban vagy szakterületükön.
Az ösztöndíjasok további nyeresége, hogy a munkával bekerülnek a közösségi energiával, tágabban a fenntartható energiaátmenettel foglalkozó európai egyetemek, civil szervezetek és EU-s intézmények szakmai közösségébe is.

Hozzátette: az Európai Unió az energiabiztonság, a függetlenség, az energia mint közös érdekű erőforrás demokratizálása és a karbonsemlegesség zálogaként tekint az energiaközösségekre. Mialatt a tagállamok átvezetik az EU-s direktívákat a saját jogi rendszereikbe,

a közösségi energiát támogató mozgalmak következő lépése, hogy felállítsanak egy kiindulási alapot és monitoring-gyakorlatot az energiaközösségek nyomon követésére, amely mind a támogatóeszközök tervezésének, mind a népszerűsítésnek az alapja.

A szakemberek szerint a projekt célja ennek a kiindulási alapnak és gyakorlatnak a megvalósítása.