Megdöbbentő felfedezés a Marsról

Gale-kráter
Az opál megszilárdult kovasavgél, kémiailag az oxidok-hidroxidok osztályába tartozó krisztobalit ásvány víztartalmú, gyengén kristályos változata
Vágólapra másolva!
Egy új, a Journal of Geophysical Research: Planets tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint az egyik marsi kráter repedéseit körülvevő sziklák titokzatosan ragyogó "glóriái" vízben gazdag opál drágakövekből épülnek fel.
Vágólapra másolva!

A potenciális marsi élet bizonyítékául is szolgálhatnak

A NASA Mars Curiosity marsjárójának friss adatai szerint a vörös bolygó egyik ősi kiszáradt tómedre valósággal hemzseghet az opál drágakövektől. Amellett, hogy a Mars Gale-kráterének repedezett felületét elborító féldrágakövek különlegesen csillognak, az opálok annak a bizonyítékai, hogy a víz és a kráter alapkőzete kölcsönhatásba lépett a Mars felszíne alatt

méghozzá jóval később, mint azt korábban gondolták,

ez pedig jelentősen javítja a mikrobiális élet lehetőségének esélyét a vörös bolygón.

A Curiosity marsjáró 2012 óta kutatja a vörös bolygó felszínét Forrás: NASA/JPL-Caltech

Az erről szóló tanulmány múlt év december 19-én jelent meg a Journal of Geophysical Research: Planets című szaklapban. A tudósok gyakran csak a vízre összpontosítanak, amikor a földönkívüli élet jeleit keresik, mivel ez az egyik legkritikusabb tényező az általunk ismert élet számára. De mivel a Marson már nem folyik víz, a tudósoknak az egykor ott létező víz geológiai jeleire kell vadászniuk.

A Gale-kráter és a közepén emelkedő 5 500 méteres Aeolis-hegy domborzati viszonyai Forrás: NASA/JPL-Caltech

Ezek a jelek jelen is vannak a vörös bolygó kőzeteiben és talajában, ahol bizonyos ásványok és struktúrák csak ott alakulhattak ki, ahol a kőzet valamint a víz kölcsönhatásba lépett egymással.

Opálban gazdag területre bukkantak a Gale-kráterben

A kutatók kifejezetten erre utaló jeleket észleltek az elmúlt néhány évben a Mars felszínén lévő törések körül. E törések némelyikét világosabb színű kőzetek "glóriái" veszik körül,

amelyekről a tudósok azt találták, hogy opálban gazdagok.

Az opál kialakulásához a szilícium-dioxidban gazdag kőzeteknek kölcsönhatásba kell lépniük a vízzel.

Az opál kialakulásához a szilícium-dioxidban gazdag kőzeteknek kölcsönhatásba kell lépniük a vízzel Forrás: Origo

A tudósok, hogy alaposabban utánajárjanak ennek a szokatlan jelenségnek, beleástak magukat a Curiosity rover hatalmas képarchívumába, és megállapították, hogy ezek az opálokban gazdag „fényudvarok" egyáltalán nem számítanak egyedi jelenségnek a vizsgált területen. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a Gale-kráter egész területén léteznek egy hozzávetőleg 154 kilométer széles ősi tó mederében, amelyet a Curiosity a 2012-es küldetése óta kutat.

A Gal-kráter területén felfedezett fényes repedések, amelyek opált tartalmaznak Forrás: The Planetary Society/NASA

"Az archív adatok elemzése megdöbbentő hasonlóságot mutatott az összes repedés „glóriái" között, amelyeket csak sokkal később figyeltünk meg a küldetés során" - nyilatkozta Travis Gabriel, a tanulmány vezető szerzője, az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatának (United States Geological Survey, USGS) kutatófizikusa.

- nyilatkozta Travis Gabriel.

A Gale-kráter medencéjét egykor víz töltötte ki Forrás: NASA/JPL-Caltech

A Curiosity ChemCam műszerének adatai, amely képek és spektrometria segítségével elemzi a kőzeteket, azt mutatták, hogy a nemrégiben vizsgált könnyű kőzetek valószínűleg szilícium-dioxidban gazdag opálokat tartalmaznak.

Jóval tovább megmaradhatott a marsi víz, mint ahogy eddig feltételezték

A vizsgált kőzetek kémiájának megerősítése céljából Travis Gabriel és kollégái további elemzéseket végeztek a kráter egy másik helyszínén, az úgynevezett lubangói fúróhelyen elhelyezkedő repedéseken. Itt a csapat a Curiosity marsjáró Dynamic Albedo of Neutrons (DAN) műszerét használta, amely a Mars felszínét elérő kozmikus sugárzást, a Naprendszeren kívülről érkező nagyenergiájú részecskéket méri, amelyek folyamatosan bombázzák a Marsot.

A Curiosity szelfije a Vera Rubin hegyvonulatánál Forrás: NASA/JPL-Caltech/MSSS

Ezek a világűrből érkező részecskék hidrogén jelenlétében lelassulnak, ami a víz egyik fő összetevője. Ha a DAN nagyobb arányban észlel lassan mozgó neutronokat, az azt jelenti, hogy több víztartalmú kőzet (például opál) van egy adott területen.

A Lubango területnek elnevezett helyszínen a DAN mérési eredményei megerősítették, hogy a talajon észlelt világosabb színű fényudvarok valóban tartalmaznak opált, akárcsak a Gale-kráter körüli többi helyszín is.

Az egyik opálban gazdag pont a Gale-kráter területén Forrás: NASA/JPL-Caltech

Ezek az adatok, valamint a Gale-kráter struktúráiról készített felvételek egyértelműen azt bizonyítják, hogy a nem túl távoli múltban víz töltötte ki a kráter medencéjét. "Tekintettel a Gale-kráterben felfedezett széles körben elterjedt töréshálózatokra, észszerűen feltételezhető,

hogy ezek potenciálisan a mikrobális élet számára alkalmas felszín alatti körülmények

a Gale-kráter sok más régiójára is kiterjednek, és talán a Mars más régióira is" - mondta Gabriel.

Az opál megszilárdult kovasavgél, kémiailag az oxidok-hidroxidok osztályába tartozó krisztobalit ásvány víztartalmú, gyengén kristályos változata Forrás: Gigazine

"Ezek a környezetek csak jóval azután alakulhattak ki, hogy a Gale-kráter ősi tavai kiszáradtak"-fűzte hozzá a tanulmány vezető szerzője.

Ez lehet az új kutatások kiemelt célpontja

A kutatók szerint ez az új felismerés, miszerint a víznek a Gale-kráterben jóval az azt kitöltő tó elpárolgása után is meg kellett maradnia felszín alatti vizek formájában,

azt jelenti, hogy a feltételezett élet egy kicsit tovább tarthatott ott

– valószínűleg még a Mars modern geológiai időszakában is, amely mintegy 2,9 milliárd évvel ezelőtt kezdődött.

A Mars egykor vízben gazdag bolygó lehetett Forrás: ESA

(A Marsról azt feltételezik, hogy körülbelül 4,6 milliárd éves.) Ezek az eredmények egy sor bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a víz egykor széles körben elterjedt volt a Marson. A bolygó vizes múltjának jobb megértése végett a tanulmány szerzői a Gale-kráter opálokban gazdag repedéseit javasolják geológiai minták gyűjtéséhez vagy a jövőbeli emberi kutatási küldetések egyik kiemelt új célpontjának.

(Forrás: Live Science)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!