Meglepő közös jellemzőt találtak a „tehetséges” kutyákban

kutya
A border collie-t tartják az egyik legokosabb kutyafajtának
Vágólapra másolva!
Egy új tanulmányban a szakértők arra voltak kíváncsiak, hogy a tehetséges szótanulók kutyáknak van-e bármiylen különleges személyiségjegyük a többi ebhez képest, hiszen és nagyon kevés akad belőlük világszerte. Az eredmény a tudósokat is meglepte.
Vágólapra másolva!

Mint kiderült, az előfeltételezések nem csaltak: a kutatók 21 tehetséges kutyát és 144 átlagos kutyát vizsgáltak meg, amelyek nem rendelkeznek azzal a szokatlan képességgel, hogy több tárgy nevét legyenek képesek megtanulni. Kiderült, hogy a tehetséges kutyákat gazdáik játékosabbnak értékelték, mint a társaikat.

– mondta Miklósi Ádám etológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársa a ScienceAlert online tudományos portálnak.

Az Animal Cognition című folyóiratban publikált tanulmányhoz border collie-kat használtak, mert a tehetséges szótanulók többsége ebből a fajtából származik.

A border collie-t tartják az egyik legokosabb kutyafajtának Forrás: Wikimedia Commons

A kutyatulajdonosok által kitöltött kérdőívek alapján a játékosság volt az egyetlen jellemző, amiben a tehetséges kutyák különbséget mutattak.

Érdekes módon más tanulmányok korábban azt mutatták, hogy a tehetséges embereknek is a tapasztalatokra való nyitottság az egyik meghatározó tulajdonsága, ami a játékosság helyettesítője lehet.

A csapat úgy gondolja, hogy a kutatás további tanulmányokhoz vezethet, amelyek a tehetség és a személyiség közötti kapcsolatot vizsgálják.

A szakemberek például arra lennének kíváncsiak, hogy pontosan miért jön létre ez az összefüggés. Úgy vélik, talán az adottság ösztönzi a játékosságot, vagy a játékosság a tanulást – vagy talán valahol a kettő között van.

– írják a kutatók publikált tanulmányukban. – Először is lehetséges, hogy egyes kutyák genetikailag hajlamosak a sok játékra, amit aztán a gazdik bátorítanak; a játékos interakciók pedig még inkább eltúlzódnak és tovább tartanak.