Az üres stadionok kevésbé részrehajló bíráskodást hoztak

Illusztráció
Vágólapra másolva!
A zártkapus mérkőzéseken az üres lelátók mellett enyhült a játékvezetőkre nehezedő lélektani nyomás, ami részrehajlásmentesebb bíráskodást és kevesebb hazai győzelmet eredményezett.
Vágólapra másolva!

Az európai elsőligás futballcsapatok a járványhelyzet enyhültével lassan visszatértek a pályára, de eleinte kizárólag zártkapus meccseket játszhattak, üres lelátók előtt. Ezek az úgynevezett szellemmérkőzések egyedülálló lehetőséget teremtettek arra, hogy a kutatók kicsit belelássanak a játékvezetők munkájának lélektanába.

Az eredmények azt mutatták, hogy a szurkolók távollétében jelentősen csökkent a bírókat terhelő lélektani nyomás, akik ennek következtében többször ítéltek sárga lapot a hazai csapat szabálytalanságainak büntetésére, s ezzel jelentősen mérséklődött az egyébként szokásosan fennálló hazai előny.

A kutatást a Frontiers in Sports and Active Living című folyóiratban közölték.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Arne Dedert

A Salzburgi Egyetem tudósai közel 1300 mérkőzést elemeztek a 2018-19-es, nézők előtt zajló, illetve a 2019-20-as, szurkolók nélküli szezonból. Az elemzés szempontját képezte például az odaítélt büntetőlapok száma és a mérkőzés kimenetele. Egyértelműen az derült ki, hogy a szellemmérkőzéseken ítélkező bírók számottevően többször adtak sárga lapot a szabálytalankodó hazai játékosoknak, míg a vendégjátékosoknak ítélt lapok száma nem különbözött a két szezon között.

– mondta el Dr. Michael Christian Leitner, a Salzburgi Egyetem Kognitív Idegtudományi Központjának posztdoktori kutatója és a cikk vezető szerzője.

A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy Európa elit csapatai jelentősen több hazai meccsüket veszítették el, ugyanakkor több vendégmeccsüket nyerték meg, amikor üres lelátók előtt játszottak.

A statisztikák kimutatták, hogy a hazai csapatok a mérkőzés aktuális állásától függetlenül kaptak több büntetést, tehát a sárga lapok megszaporodásának nem az volt az oka, hogy a vesztésre álló hazaiak agresszívabb játékmodorra váltottak.

Sőt, a sportszerűtlen viselkedésért odaítélt sárgák száma a hazaiak és a vendégek oldalán egyaránt csökkent.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / SVEN SIMON/Anke Waelischmiller/Sven Simon

Leitner és szerzőtársa, Dr. Fabio Richlan arra a következtetésre jutottak, hogy bár a hazai előnyben más faktorok – például a lelátókról érkező érzelmi támogatás – is fontos szerepet játszanak, a játékvezetők akaratlan részrehajlása lehet a leglényegesebb tényező abban, amiért a rendes nyílt meccseken gyakrabban győznek a hazaiak.

„Szeretnénk hangsúlyozni, hogy munkánkkal nem általános kritikát akartunk megfogalmazni a különféle sportágakban tevékenykedő játékvezetőkkel szemben – szögezte le Leitner. – Rájuk hihetetlenül nagy nyomás nehezedik manapság, és a feladat rettentő igénybevételt jelent. Mi magunk is lelkes sportolók vagyunk, és őszintén nagyra becsüljük a játékvezetők munkáját."

A játékvezetés pszichológiáját a szellemmérkőzések tükrében tanulmányozó kutatás sokkal inkább az emberi viselkedésbe és annak következményeibe nyújt bepillantást. Számos pszichológiai tanulmány és kísérlet mutatott már rá arra, hogyan manipulálja döntéseinket a többi ember felől érkező elvárás.

„Evolúciós szemszögből nézve mi, emberek úgyszólván pszichológiai teherhordó állatok vagyunk, akiknek a döntéseit erősen befolyásolja a környezet, a szituáció és a többi ember jelenléte – magyarázza Leitner. –

A szerzők felvetik: a virtuális valóság (VV) lehetne az egyik olyan eszköz, amely felhívja a játékvezetők figyelmét a problémára, és segít a lélektani nyomást leküzdő stratégiák kialakításában. A VV technológiája lehetővé teszi, hogy a felhasználók egy fejre helyezhető sisak segítségével elmerüljenek a digitális környezetben, és manapság a legkülönbözőbb területeken kezd a betanítás népszerű és hatékony eszközévé válni. A VV-t sikerrel alkalmazzák például a sport- és katonai feladatok területén.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Friso Gentsch

„Miért ne használjuk hát a VV-t arra, hogy felkészítjük a játékvezetőket a több tízezer néző előtt levezetendő sporteseményekre? – teszi fel a kérdést Richlan. – A VV-vel olyan technika van a kezünkben, amely segítheti a bírók felkészülését ezekre a komoly kihívást jelentő helyzetekre, és realisztikusan és módszeresen edzheti őket a feladatra."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!