Méltó módon kapják meg a végtisztességet a hős katonák

Mohács
Az 1960-as illetve 70-es években feltárt kisebb tömegsírok is Sátorhely térségében fekszenek
Vágólapra másolva!
A Mohácsi Nemzeti Emlékhely öt tömegsírja közül a III. számú feltárása és tudományos vizsgálata az antropológusok és régészek közreműködésével tavaly augusztusban kezdődött. A tervezettnél nagyobb arányban előkerülő leletek miatt a tömegsír feltárása az idei évben is folytatódik. Az aktuális munkálatokról tartottak sajtótájékoztatót a héten.
Vágólapra másolva!

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjainál 2019 decemberében különleges munka kezdődött. Antropológusok és régészek azóta nem csak tudományos vizsgálatot végeznek a helyszínen, hanem olyan részleteket is feltárnak a mohácsi csatában elhunyt hős katonákról, mint azok magassága vagy kora, de a modern eljárásoknak köszönhetően rekonstruálják az arcukat is.

A mohácsi csata évfordulóján tartott megemlékezés és a tömegsírok újbóli feltárása Fotó: Polyák Attila - Origo

– tájékoztatta szerkesztőségünket a Duna-Dráva Nemzeti Park a július 7-én tartott sajtótájékoztató kapcsán. – A tervezettnél nagyobb arányban előkerülő leletek miatt a tömegsír feltárása az idei évben is folytatódik, ami magába foglalja a tömegsír felnyitását, a csontvázak különválasztását, osztályozását, antropológiai morfológiai vizsgálatát, valamint a régészeti leletmentést.

Hozzátették: a feltárást a Janus Pannonius Múzeum régészei a Szegedi Tudományegyetem antropológusaival közösen végzik.

A régészeti feltárás célja, hogy a hős katonák fél évezreddel a csatát követően méltó módon kapják meg a végtisztességet,

továbbá, hogy a Mohácsi Nemzeti Emlékhely a nemzeti kegyeleti szempontoknak megfelelően egy teljesen új interaktív kiállítás keretében – a legújabb antropológiai, régészeti, történészi kutatások eredményeit felhasználva – mutassa be a látogatóknak a magyarság egyik legfontosabb, sorsfordító történelmi eseményét.

Az 1960-as illetve 70-es években feltárt kisebb tömegsírok is Sátorhely térségében fekszenek Fotó: Polyák Attila - Origo

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a mohácsi tömegsírok első régészeti feltárása az 1960-as években történt, ami nem volt teljes körűnek nevezhető. A hetvenes években a régészek további három tömegsírra bukkantak, akkor azonban kevésnek bizonyult az idő a teljes régészeti és antropológiai feltárásra.

A sírokat ezért visszatemették és várták a megfelelő alkalomat az újranyitjásra; erre azonban nem került sor az elmúlt mintegy 45 évben.

Az Európában egyedülálló tudományos munka során az ötből négy tömegsír feltárását szeretnék elvégezni.