A nők tényleg kedvelik a szakállas férfiakat?

szakáll
Az emberi szakáll egyfajta védelmi funkciót is elláthat
Vágólapra másolva!
A szakáll megítélése sokat változott az elmúlt években. Meglehet, hogy szüleink vagy nagyszüleink még a rossz modor vagy az elégtelen higiénia jeleinek tekintették. Ma azonban ez teljesen más megítélés alá esik. A szakáll vagy tágabb értelemben arcszőrzet jelensége nem annyit jelent, hogy szőrszálak vannak a férfiak arcán, hanem egyfajta státuszszimbólum lett, más megközelítésben annak a fitogtatása, hogy valaki férfias vagy trendi.
Vágólapra másolva!

Ezért szeretik a nők a szakállat

Különböző típusú arcszőrzetek és különböző kulturális preferenciák léteznek, ám a legfrissebb kutatások összességében a rámutattak néhány trendre. Tehát, itt a tudomány véleménye arról, hogy a nők szeretik-e a szakállat vagy sem, amit a ZMEScience online tudományos portál gyűjtött össze.

Meglepően sok tanulmány készült a szakáll témájában, és ezek legtöbbje arra mutat rá, hogy

a férfiak ezzel szeretnék a partnereik érdeklődését felkelteni, vonzóbbá válni a másik nem szemében.

A legtöbb publikáció azonban viszonylag kis mintával dolgozott, ráadásul az eredményeket befolyásolhatják az olyan tényezők, mint a kultúra és az bizalmaskodás.

A kutatók régóta vizsgálják a szakáll vonzerejének titkát Forrás: Flickr/Juan-Alogico

Az Egyesült Királyság kutatói 2008-ban arra törekedtek, hogy kiderítsék, milyen hatással vannak a nőkre a férfiak arcának különféle, arcszőrzettel kapcsolatos változásai.

A vizsgálat azt találta, hogy a nők a teljes szakállú férfiakat tartják a legmaszkulinabbnak, de közben agresszívebbeknek is, miközben hajlamosak őket idősebbnek nézni.

A vizsgálatban részt vevő nők általában a kisebb vagy ritkább szakállú férfiakat tartották a legvonzóbbnak. És ez igaznak bizonyult mind a rövid, mind a hosszú távú kapcsolatok tervezése tekintetében.

Befolyásolhatja a férfiak megítélését

Az eredményeket Dixson és Brooks egy másik, 2013-as tanulmánya is megerősítette. Ebbem a tudósok azt állították, hogy a korábbi kutatásokat befolyásolhatták a nők menstruációs ciklusai, és hogy a nők preferenciája a keresett kapcsolat típusától függően is változik.

Az emberi szakáll egyfajta védelmi funkciót is elláthat Forrás: Shutterstock

– jegyezték meg a kutatók. – Ez a hatás fokozottabban jelent meg a menstruációs ciklus termékeny szakaszában lévő nőknél.

A legvonzóbbnak minősített férfiakat azonban nem mindig találták a felmérésben résztvevő nők a legférfiasabbnak.

Ebben a kutatásban is a közepes arcszőrzetet találták a leginkább attraktívnak.

– magyarázta Dixon és Brooks. – Eredményeink azt sugallják, hogy a közepes méretű szakáll a legvonzóbb, míg a teljes szakállú férfiakra a nők jobb apaként tekintenek, akik megvédhetik az utódokat.

A kulturális tendenciák is meghatározzák

Egy újabb tanulmány azonban azt találta, hogy manapság a nők a körülbelül egy hetes, kisebb borostát találják a legvonzóbbnak. Egy másik kutatás megerősítette, hogy a nagyobb szakállú férfiakat dominánsabbnak és agresszívebbnek tartják.

Ez azonban a bizalomtól és az emberek szexuális irányultságától is függ.

Az arcszőrzetet a nők vonzónak találták Forrás: pexels.com

Egy Brazíliában és Csehországban végzett közös tanulmány megállapította, hogy a homoszexuális férfiak jobban preferálják a szakállat és általában a férfias tulajdonságokat, mint a heteroszexuális nők.

A szakemberek azt is kifejtették, hogy a braziloknak általában jobban tetszik a szakáll, mint a Cseh Köztársaságban.

A kutatások következetesen kimutatták, hogy a kulturális tendenciák nagyon fontosak a szakáll minősítésében. A preferencia ráadásul a szakáll sűrűségétől függően is változhat. A felmérések szerint a nők ebben a kérdésben inkább azt a típusú szakállat részesítik előnyben, amelyik ritkább.

Miért nem szeretik a nők a szakállat?

Első pillantásra úgy tűnik, hogy ha a nők férfiasabbnak látnak egy férfit, akkor attól a másik nem képviselője vonzóbbá is válik a szemükben. Valójában azonban nem ez a helyzet. A férfias arcokra a nők néha agresszívabb és fenyegetőbb személyiségként tekintenek. Persze nem csak ezért nem kedveli sok nő a nagy szakállat.

A szakállal, arcszőrzettel kapcsolatos ellenszenv ugyanis gyakran együtt jár a piszkosság, rendezetlenség, ápolatlanság érzésével.

Tudatosan vagy sem, a szakállra alkalomadtán paraziták és baktériumok otthonaként néznek.

Rengeteg patogént találtak a szakállakban Forrás: pexels.com

– mondja Barnaby Dixson, aki felügyelte a kutatást. – Mindez negatívan befolyásolja a szakállas férfiak preferenciáit.

A kutatók szerint akad ebben némi igazság. Tanulmányok szerint a szakáll (különösen, ha nem naponta vagy nem megfelelően tisztítják) tartalmazhat székletrészecskéket és parazitákat. Némely felmérés azt mutatja, hogy a férfiak körülbelül 60 százaléka nem mossa meg a kezét a mellékhelyiség használata után, így

a tudósok szerint könnyen lehet, hogy ezek a nem kívánt részecskék a szakállba kerülhetnek.

A kutatások azonban azt is kimutatták, hogy a szakáll hasznos is lehet az egészségi állapotra vonatkoztatva, mert csökkenti az antibiotikumokkal szemben a rezisztens baktériumok előfordulását. Az eredmények vegyesek, de úgy tűnik, hogy néhány nő számára a szakáll egyfajta „higiéniai kapcsolás".

A rövid borostával rendelkező férfiakat találták a legvonzóbbnak

Tegyünk egy dolgot most a tanulmányok tükrében világossá: a szakállal kapcsolatos bizonyítékok hiányosak és kulturálisan elfogultnak tekinthetjük őket. Az érvek és ellenérvek túlnyomó része a nyugati országokból származik, és a fehér bőrű férfiakra összpontosít. Ráadásul mindez nem csak és kizárólag a szakállról szól: a pszichológiai tanulmányok körülbelül 96 százaléka találkozik ezzel a problémával.

A legtöbb kutatás alapján azonban úgy tűnik, hogy a nők szemében a szakáll valóban a férfiasság fogalmával társul.

Az ilyen típusú arcszőrzetre voksolt a legtöbb nő Forrás: Pinterest

Mint mindenből, a túl sok ebből is megfordíthatja a kapcsolódó érzéseket, ám a tanulmányok során a résztvevők szinte egyöntetűen a rövid borostával rendelkező férfiakat találták a legvonzóbbnak.

A szakemberek azért felhívják a figyelmet arra, hogy bármilyen arcszőrzet esetén fontos, hogy a gazdája rendszeresen tisztítsa és gondosan gondozza azt.

Senki sem szereti a piszkos vagy durva szakállat; és minél nagyobb a az arcszőrzet, annál nagyobb gondot kell fordítani rá.

A tudósok hozzáfűzték: bármit is állít a tudomány, mégis az a típusú arcszőrzet lesz végül a legvonzóbb, amiben a férfi a legkomfortosabban érzi magát. A nők ugyanis jobban szeretik azokat a férfiakat, akik magabiztosak és jól érzik magukat a saját bőrükben. Ez többet számít, mint bármilyen arcszőrzet.