Tele van cápákkal az Adriai-tenger

A nagy fehér cápát tekinthetjük az emberre legveszélyesebbnek számító cápafajnak

A Magyarországhoz legközelebb fekvő sós víztömeg, az Adria, földrajzi közelsége, a történelmi múlt, valamint páratlan természeti szépségei miatt számít a legnépszerűbb tengernek a hazai közönség körében. Az Adriai-tengernek azonban nem csak a partvidéke, hanem a felszín alatti világa is lenyűgöző érdekességeket kínál. A népszerű tévhittel szemben az Adriai-tenger nem csupán a parányok hazája, hanem néhány óriási tengeri csúcsragadozó otthonának is számít.

Egy kis adriai tengertan

Az Appennini és a Balkán-félsziget között közel 820 kilométeres hosszúságban elnyúló adriai víztömeg a nagy mediterrán medence, vagyis a Földközi-tenger egyik különleges entitásának számít.

Az Adria földrajzi jellegét tekintve a Földközi-tenger legnagyobb (és legészakabbra nyúló) öble, egy olyan jól körülhatárolható epikontinentális sekélytenger, ami a mai formájában a mediterrán medence legfiatalabb képződményének számít.

Az Adriai-tenger műholdas felvételen Forrás: NASA/ESA

Az olasz csizma és a Balkán-félsziget között fekvő süllyedék , ami a jelenlegi tenger medencéje, egészen a pleisztocén kor utolsó nagy eljegesedése, a 140 ezer éve elkezdődött és nagyjából 12 ezer éve véget ért Würm-glaciális idején legnagyobb részt karsztos szárazulat volt. Az utolsó eljegesedés végét gyors felmelegedés követte,

ami miatt az a hatalmas arktikus jégsapka, ami délen egészen a Kárpátok vonulatáig húzódott, néhány ezer év alatt elolvadt,

átlagosan 117 méterrel emelve meg a világtenger szintjét.

A Föld 18 000 éve, a Würm-glaciális idején. Az arktikus jégmező egészen a Kárpátok láncáig nyúlt le Európában Forrás: Wikimedia Commons

Az Adriai-tenger medencéjének kétharmadát ekkor öntötte el a tenger. ( A világtenger vízmennyiségének megnövekedése miatti tengerelöntést a földtani szakirodalomban eusztatikus transzgressziónak hívják.)

A Velebit-hegység az Adriai-tenger partján. Az Adria igen fiatal, úgynevezett epikontinentális sekélytengernek számít Forrás: Wikimedia Commons

Ennek tudható be, hogy az Adriának a Trieszti-öböltől nagyjából az olaszországi Anconáig illetve a horvátországi Šibenik vonaláig húzódó medenceterülete rendkívül sekély,

az átlagos tengermélység mindössze 50-75 méter ezen a szakaszon.

Az Adriai-tenger a mediterrán medence része, amelynek sajátosak az oceanográfiai jellemzői Forrás: Elter Tamás

De a horvátországi partszakaszon található és a búvárok körében különösen népszerű sok víz alatti barlang valamint üreg is ezeknek az időknek az emlékét őrzi, mert a barlangokat nem a tengeri erózió, hanem a szárazföldi karsztosodás hozta létre, még a tengerelöntés előtt.

A Rovinj közelében fekvő Banjole sziget víz alatti barlangjai a szárazföldi karsztosodás során keletkeztek, még a tengerelöntés előtt Forrás: Elter Tamás

Az Adria a Földközi-tengernek nem csak a legészakabbra nyúló ága, hanem a leghűvösebb területe is, ami a medenceszerkezet és földrajzi környezete valamint a meteorológiai körülmények miatt óceáni jellegű sajátosságokat mutat.

A téli hőmérsékleti minimum idején a Trieszti-öböl térségében 7,5-8 Celsius fokra is lehűlhet a tengervíz hőmérséklete,

és ebben az évszakban gyakran kialakul itt az óceáni környezetet jellemző vihardagály.

Algákat legelésző magashátú durbincsok raja az Adriai-tengerben Forrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Amíg a Földközi-tenger egészének a világóceáni átlaghoz (34,5 súlyezrelék) képest jóval magasabb a sótartalma (36 és 39 súlyezrelék között),

addig az észak-adriai térség e tekintetben is eltér a mediterrán átlagtól,

és az óceáni környezethez hasonló (32 és 35 súlyezrelék közötti) szalinitási értéket mutat. A hőmérséklet és a sótartalom alakulása pedig alapvető fontosságú a tengeri élővilág szempontjából.

Huszonhat cápafajt írtak le eddig az adriai vizekből

Az Adriai-tenger élővilága az úgynevezett mediterrán faunaprovinciához tartozik, aminek 65 %-a atlanti, 5 %-a betelepült indopacifikus jellegű trópusi, és nagyjából 30%-a sehol másutt elő nem forduló bennszülött, endemikus fajokból áll.

Az Adriai-tenger felszíne alá merülve, egy új, csodálatos birodalom tárul a szemünk elé Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

(A mediterrán endemizmus külön érdekessége, hogy a bennszülött fajok körülbelül 10 %-a olyan trópusi reliktumfajnak számít, amelyek még a Földközi-tenger geológiai múltjából maradtak fenn.)

Az Adriai-tenger, a mediterrán medencén belül is önálló egységet alkot Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Az Adriai-tenger víztömegének előzőekben ismertetett főbb sajátosságai miatt,

a tenger élővilágának összetételében is kisebb eltérések mutathatók ki a mediterrán medence egyéb területeihez képest.

A nagyközönség számára a rendkívül változatos tengeri élővilágon belül általában a „nagyvadak", vagyis a cetek és a cápák számítanak a legérdekesebbnek, ez utóbbiakkal, mint tengeri csúcsragadozókkal kapcsolatban pedig különösen gyakran elhangzó kérdés, hogy élnek-e belőlük az emberre is veszélyes fajok az Adrián.

Az Adriai-tenger leggyakoribb cetfaja a palackorrú delfin (a kép illusztráció) Forrás: Wikimedia Commons/http://mediaarchive.ksc.nasa.gov/detail.cfm?mediaid=21807

Amíg a cápaalakúakat (Selachiiformes) összesen 47 faj reprezentálja a Földközi-tengerben (Fergusson, 1996) ezzel szemben az Adriából eddig összesen 26 cápafajt írtak le. (Ami az adriai porcos halakat illeti, érdemes megjegyezni, hogy 8 rája faj is honos az Adriában.)

A Földközi-tengerben honos nagytestű cápafajokat ábrázoló grafika. A legnagyobbak, mint például a planktonevő óriáscápa, vagy a potenciálisan legveszedelmesebb nagy fehér, az Adriai-tengerben is előfordulnak Forrás: NOAA/UNEP

Az Adriai-tengerből ismert 26 cápafajnak nagyjából csak a fele tekinthető rezidens,

tehát állandó jelleggel itt előforduló fajnak, további ötven százalékuk csupán ritka alkalmi vendégnek számít az adriai vizekben. Az őshonos adriai cápák zömmel kistestű, 1,5 méter és 60 cm közti átlaghosszúsággal rendelkező fajok, amelyek már méretükből adódóan sem jelentenek semmilyen veszélyt az emberre nézve.

Kezdjük először az "apróságokkal"

A sziklás, hirtelen mélyülő, öblökkel és fjordokkal valamint szigetekkel tarkított dalmát partvidék egyik leggyakoribb kistestű porcos hala a kispettyes macskacápa ( Scylihorhinus canicula), amely az egyébként veszélyes fajokat is magába foglaló kékcápa-alakúak rendjéhez (Carcharhiniformes) tartozik.

Az Adriai-tengerből ismert cápafajok többsége kisebb másfél méternél Forrás: Elter Tamás

A kifejlett példányok átlagos testhossza 60 cm körüli, de sohasem haladja meg a 70 centimétert. Az adriai vizekben 15 méternél nagyobb mélységekben fordul elő, és egészen 150 méterig hatol le. Annak ellenére, hogy ez az Adriai-tenger leggyakoribb cápája,

még a búvárok számára is csak nagyon ritkán látható,

mivel nokturnális, azaz éjszakai életmódot folytató faj, amely napközben általában víz alatti üregekben húzza meg magát.

A kispettyes macskacápa éjszakai életmódot folytató cápafaj Forrás: Flickr

Sokkal gyakrabban találkozhatunk a sziklákra vagy szarukorallokra fűzött különleges alakú tojásaival,

amit a nagyobb tengeri viharok után gyakran partra sodor a hullámverés. Közeli rokona, az 1,5 méter maximális testhosszal rendelkező nagypettyes macskacápa (Scylihorhinus stellaris) jóval ritkább az adriai vizekben, mint a kisebb „unokatestvére".

Macskacápa tojás egy szarukorall ágon Forrás: Wikimedia Commons/Sander van der Wel

A sziklás tengeraljzatot és a nagyobb mélységeket kedveli,

de időnként hajóroncsok körül is megfigyelhető.

Puhatestűeket, rákokat és kisebb halakat zsákmányol, és annak ellenére, hogy a fogai igen élesek, csak akkor okozhat sérülést a harapása, ha provokálják. Az adriai vizek másik gyakoribb cápája a másfél méter hosszú, de kivételesen akár kétméteresre megnövő csillagos cápa (Mustellus mustellus).

A csillagos cápa is a relatíve gyakoribb adriai cápafajok közé tartozik Forrás: Wikimedia Commons/Sergio Pérez González

Ez a faj szintén a kékcápa-alakúak rendjébe, és azon belül a nyestcápafélék családjába (Triakidae) tartozik. A kispettyes macskacápával szemben

a csillagos cápa külső megjelenésében már sokkal inkább megfelel annak a képnek,

ami általában a cápákról él a képzeletünkben; megnyúlt orr, torpedószerű testforma, ívelt, sarlószerű hátúszó, és a cápákra jellemző aszimetrikus farokúszó jellemzi.

A csillagos cápa a háti részen látható fehér, csillagszerű pettyekről kapta a nevét Forrás: Wikimedia Commons/Les poissons Gervais, H.

A partokhoz közeli sziklás illetve homokos tengeraljzatot kedveli,

ahol jellemzően öt és ötven méter közötti mélységtartományban fordul elő.

Ez a faj sem veszélyes az emberre, csakúgy, mint a 160 cm-es maximális méretű közönséges tüskéscápa (Squalius acanthias) ami szintén a gyakoribb adriai cápák közé tartozik.

A közönséges tüskéscápa gyakran kisebb rajokba verődik össze Forrás: Vic High Marine

Ezt az adriai cápafajt könnyű felismerni az első és a második hátúszója tövében felmeredő jellegzetes tüskékről. A tengeraljzat közelében szeret úszni, gyakran nagyobb csoportokban, ahol kisebb halakra vadásznak.

A nyílt tenger kobaltkék torpedója

Az Adriai-tengert az előzőekben ismertetett fajoknál jóval nagyobb, és nem egyszer a fürdőzőkre vagy a búvárokra potenciális veszélyt jelentő cápák is lakják, de szerencsére

matematikailag igen kicsi az esélye annak, hogy valaki összeakadjon velük az adriai nyaralásán.

A közepes illetve nagytestű fajok közül a kékcápát (Prionace glauca) tekinthetjük az Adriai-tenger relatíve leggyakoribb cápájának.

A kékcápát tekinthetjük az Adriai-tenger leggyakoribb közepes-nagytestű cápafajának Forrás: Wikimedia Commons/Mark Conlin/NMFS

Ez a 2,5 -3 méter átlagos testhosszúsággal rendelkező gyorsúszású cápa az Adriai-tenger területén bárhol felbukkanhat, az Otrantói-szorostól az Isztriai-félszigetig. A kobaltkékszínű háttal és hófehér hassal, valamint rendkívül megnyúlt hosszú orral rendelkező kékcápa

relatív gyakorisága ellenére is csak ritkán látható,

mivel jellemzően a partoktól nagyobb távolságra, a nyílt tengeri térségben vadászik rajhalakra, elsősorban szardíniákra és makrélákra.

A kékcápa potenciálisan veszélyes lehet az emberre Forrás: Lukas Mueller

Nem egyszer kisebb, alkalmi csoportokba verődnek össze,

és a közvetlenül a felszín alatt cirkálva keresik a prédát.

Az Adriai-tenger horvátországi partszakaszán való felbukkanásuk szorosan kapcsolódik a zsákmányállataik vándorlásához, aminek augusztus - szeptember hónapokra esik a csúscspontja.

A partoktól távol fekvő Palagruža szigete körül időnként nagytestű cápák tűnhetnek fel Forrás: Shutterstock/canvaspix

Legnagyobb eséllyel Palagruza, Jabuka, illetve a külső Kornatok térségében bukkanhatnak fel,

de északon egészen Puláig, a Brioni-szigetekig illetve Rovinj térségéig felhatolnak. A kékcápa potenciálisan veszélyes az emberre nézve, de az adriai térségből nem ismert illetve dokumentált kékcápa-támadás.

Mi a helyzet az Adrián a rettegett nagy fehérrel?

Az Adriai-tengeren honos fajnak számít a „cápák fejedelme", a Földközi-tenger és a világóceán legnagyobb húsevő cápájának számító nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) is. Kétségkívül a nagy fehér tekinthető potenciálisan a legveszedelmesebb cápának, amit a sok évtizedre visszanyúló cápatámadási statisztikák is alátámasztanak.

A nagy fehér cápát tekinthetjük az emberre legveszélyesebbnek számító cápafajnak Forrás: Elter Tamás

Ez a heringcápa-alakúak rendjébe (Lamniformes) illetve családjába (Lamnidae) tartozó robosztus nagyragadozó

elérheti akár a 6,-6,5 méteres maximális testhosszúságot, és a 2-2,5 tonnás testtömeget is.

Az adriai nagy fehér cápák előfordulását legalaposabban Dr. Alessandro De Maddalena olasz tengerbiológus és cápakutató térképezte fel, másfél évszázad észlelési adatainak feldolgozásával.

Dr. Alessandro De Maddalena, a Milánói Egyetem tengerbiológus professzora, a mediterrán nagy fehér cápák nemzetközi tekintélyű szakértője Forrás: Facebook

Az 1970-es évektől a nagy fehér cápák száma ugrásszerűen lecsökkent az adriai térségben; a horvát partvidéken az 1990-es évektől kezdve kezdték ismét megfigyelni a felbukkanásukat,

de a számuk jelentősen alatta maradt a korábbi évtizedek észleléseinek.

Ez elsősorban az egyik legfontosabb adriai zsákmányállatuk, a kékúszójú tonhalak (Thunnus thynnus) túlhalászásra, és környezetszennyezési problémákra volt visszavezethető.

A Földközi-tengerben a kékúszójú tonhalak alkotják a nagy fehér cápák legfontosabb zsákmányállatát Forrás:Malta Tourist Office

A világtenger más pontjaitól eltérően, a Földközi-tenger térségében nincsenek kiterjedt fókakolóniák, ezért itt a nagy fehér cápáknak sincsenek fixnek tekinthető vadászterületeik.

Dr. Maddalena vizsgálatai ugyanakkor azt mutatják, hogy az Adriai-tenger valószínűsíthetően az egyik szaporodási területük lehet,

legalább is erre utal néhány újszülött egyedre vonatkozó megfigyelés Montenegró és Dalmácia térségéből.

Az Adriai-tenger montenegrói partszakaszán 2010 augusztusában tonnarába akadt juvenil egyedről készített fotó Forrás: Sharky Year

(Az újszülött, illetve „bébi" példányok amíg nem érik el az 1,7-1,8 méteres testhosszúságot, nem vándorolnak, és születési térségükben maradnak.)

Az 1970-es évekig az adriai nagy fehér cápák legfőbb előfordulási területének a Kvarner-öböl térsége,

Cres, Losinj és Krk környéke, illetve a Rijekai-öböl bizonyult.

Az 1970-es évektől közel három évtizedre valósággal eltűntek a nagy fehér cápák az Adriai-tengerből Forrás: Elter Tamás archívuma

Az elmúlt két évtizedből viszont már csak egyetlen hiteles észlelés ismert ebből a térségből; 2005-ben Pula előtt figyeltek meg egy 4,5 méter hosszúságú körüli egyedet.

Az Adriai-tenger olaszországi partvidékén 1981-ben kifogott hatalmas példány Forrás: Victor Lin

A horvát partvidék délebbi szakaszain, Jabuka illetve Vis mellett 2003-ban, illetve 2008-ban dokumentáltak nagy fehér cápákat. 2003 júniusában Jabuka mellett tonhalhalászok hálójába akadt egy 5,7 méter hosszú példány, 2008 októberében pedig Visnél egészen közel a parthoz egy 43 éves szlovén szigonyosra támadt rá egy négy és félméteresre becsült nagy fehér.

Az utolsó halálos kimenetelű nagy fehér támadás 1974-ben történt az Adriai-tenger horvátországi partszakaszán ( a kép illusztráció) Forrás: Elter Tamás archívuma

Az Adriai-tengeren eddig dokumentált 9 halálos kimenetelű cápatámadás mind a nagy fehérhez köthető.

Jámbor óriások és veszélyes vendégek

Az Adriai-tengert időszakosan más nagyobb testű cápák is felkeresik, köztük a mediterrán vizek legnagyobb porcos hala, a 7-10 méteres testhosszúsággal rendelkező óriáscápa (Cethorhinus maximus).

A nagy fehérrel szemben azonban az óriáscápa hatalmas méretei ellenére sem veszélyes a fürdőzőkre,

ugyanis a sziláscetekhez (Mysticeti) hasonlóan plankton-szűrögető életmódot folytat.

A 10 méteres hosszúságot is elérő planktonszűrögető óriáscápa az Adria, és a Földközi-tenger legnagyobb cápafaja Forrás: Elter Tamás archívuma

Az elmúlt tíz évben Krk partjainál, valamint Opatija közelében a Rijekai-öbölben sikerült megfigyelni ezt a hatalmas cápát.

2010 nyarán a Krk-hez közeli Veli Plavnik sziget déli oldalán 40 méteres mélységben

kettő igen ritka mélyvízi porcoshallal, egy-egy négy méternél is nagyobb szürkecápával (Hexanchus griseus) találkoztak a búvárok.

A bizarr megjelenésű szürkecápa is honos az Adrián, az elmúlt években búvárok több alkalommal is találkoztak vele Krk közelében Forrás: Elter Tamás archívuma

Az ezt követő években (2011-ben és 2013-ban) ugyanitt ismét sikerült megfigyelni őket.

Nagyon ritka vendégnek számít az Adrián a világtenger leggyorsabb cápája,

a rendkívül aktív és ugyancsak potenciálisan veszélyes röviduszonyú makó (Isurus oxyrhincus), amely alkalomszerűen „kukkant be" a Dél-Adriára.

Csak az Adriai-tenger déli vizeire hatol be a röviduszonyú makócápa Forrás: Wikimedia Commons/Mark Conlin/SWFSC Large Pelagics Program

Az előbbieknél viszont már jóval gyakoribbnak számít a kékcápákhoz hasonlóan a nagy szardíniarajok nyomába eredő heringcápa (Lamna nasus), amelyet a laikusok közül a külső hasonlóságok miatt gyakran összekevernek a nagy fehérrel.

A nagy fehérrel szoros rokonságban álló heringcápa az Adriai nyílttengeri térségeiben él Forrás: Elter Tamás archívuma

Noha a heringcápa első ránézésre valóban hasonlít a nagy fehérre,

ám annál kisebb és kevésbé robosztus testfelépítésű,

a fogazatának pedig teljesen más a struktúrája, és híres rokonától eltérően nem jelent különösebb fenyegetést az emberre.

Ritka de veszélyes adriai vendég a bizarr fejű sima pörölycápa Forrás: Pinterest/Ocean for Sharks

Az Adriai-tengeren a múltban sikerült megfigyelni az akár négy méteres maximális hosszúságot elérő bizarr fejformájú sima pörölycápát (Sphyrna zyganea) ám ez a faj szintén rendkívül ritka vendégnek számít errefelé.