Túl sok koffeint fogyasztott, ijesztő dolog történt a testével

koffein
Vágólapra másolva!
A koffein a leggyakrabban használt stimuláns hatású pszichoaktív szer a világon. Megtalálható a kávéban, teában, az energiaitalokban, sőt még a csokoládéban is. Ezek az élelmiszerek azonban csak keveset tartalmaznak ebből a vegyületből, rengeteg kávét kellene innunk ahhoz, hogy életveszélyes állapotba kerüljünk. A por formájában kapható tiszta koffein ugyanakkor könnyen megölheti az óvatlan felhasználót. Majdnem ez történt egy brit nővel is, akinek esetét a BMJ Case Reports című orvosi szakfolyóirat mutatja be.
Vágólapra másolva!

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság szerint ha egyetlen teáskanálnyi koffeinport viszünk a szervezetünkbe, az olyan, mintha 28 csésze kávét innánk meg egyszerre. Ennek fényében nem csoda, hogy a tiszta koffein forgalmazása a világ legtöbb országában tiltott tevékenységnek minősül.

A nyilvánvaló veszélyek ellenére elég sokan nyúlnak a stimuláns hatású készítmény tiszta formájához, és ez a felelőtlenség az elmúlt években számos halálesethez vezetett. Legutóbb egy 26 éves brit nőt kellett kórházba szállítani koffeintúladagolás miatt. Esetéről a londoni Queen Elizabeth Hospital orvosa, Rebecca Harsten készített tanulmányt.

A sürgősségire került páciens 2 púpos teáskanállal (ez nagyjából 20 gramm) fogyasztott a tiszta koffeinből – ez olyan mintha egyszerre 50-60 csésze kávét gurított volna le. Három órával később már az életéért küzdöttek a szakemberek.

Forrás: Image Source via AFP/Image Source/Raphye Alexius

Nem sokon múlt a tragédia

Már az súlyos egészségkárosodáshoz vezethet, ha 1-2 g tiszta koffeint viszünk a testünkbe, az 5 g feletti mennyiség pedig egyenesen halálos adagnak tekinthető. Amennyiben a vér koffeintartalma átlépi a 80 mg/L értéket, nem sok esély van a túlélésre.

A nő vérében a vizsgálat idején a koffein koncentrációja 147,1 mg/L volt, ezért kisebbfajta csodával ér fel, hogy megmenekült.

A kórházba érkezéskor a beteg erős szívdobogásra, verejtékezésre, nyugtalanságra és légzési nehézségekre panaszkodott. Pulzusa az egekbe szökött, vérnyomása viszont alacsony volt, hiperventillációval és hányással küzdött.

Az elektrokardiográfia eredménye abnormális szívritmust jelzett, a vérteszt a szervezet sav-bázis egyensúlyának teljes felborulását mutatta, emellett a fehérvérsejtszám is csúcsokat döntött.

Az orvosok kezdetben folyadék- és elektrolitpótló kezelést alkalmaztak, de a páciens állapota nem javult, így rövidesen hemodialízisre és mesterséges lélegeztetésre szorult. Ezt követően a betegnek bikarbonátot adtak, hogy a sav-bázis mérlege helyreálljon, továbbá magnézium-szulfátottal igyekeztek megszüntetni a szívritmuszavarát. A vese működését aktív szénnel javították, a norepinefrin nevű hormonnal pedig a vérnyomást sikerült normalizálni. Végül intralipid infúzióval eltávolították a szervezetből a zsírban oldódó toxikus anyagokat.

Szerencsére a kezelés hatásosnak bizonyult, a nő egy héttel később már elhagyhatta a sürgősségi osztályt. A tanulmány szerzői szerint a publikációban bemutatott módszerrel hatékonyan tudnak segíteni a koffeintúladagolással kórházba került embereken.

(Science Alert)