Megfejtették, miért hódították meg a földet a virágos növények

nk20160408
Megállíthatatlanok a virágok. A japánokat már a repce és a csresznyefa szirmok közé szorultak
Vágólapra másolva!
Amerikai tudósok megfejtették, hogy hódították meg a Földet a virágos növények, melyek a ma élő növények 90 százalékát teszik ki - számolt be a BBC hírportálja.
Vágólapra másolva!

A régmúlt időkben legyőzték a toboztermőket és a harasztokat, ám sokáig rejtély maradt, hogy sikerült dominanciára törniük. A PLoS One online tudományos lapban megjelent friss tanulmány szerint a genom mérete a döntő, minél kisebb, annál jobb.

- mondta Kevin Simonin, a San Franciscó-i Kaliforniai Állami Egyetem kutatója.

Több száz évmillióval ezelőtt a Földet a toboztermők és a harasztok uralták.

Az első virágzó növények nagyjából 150 millió éve jelentek meg, majd gyorsan elárasztották a világ minden részét.

A puszta zöldet harsány tarkasággá változtatva.

Megállíthatatlanok a virágok. Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

Évszázadok óta folyik a vita arról, hogy mi a virágzó növények hihetetlen sikerének és sokféleségének titka. Charles Darwin

nevezte, félve, hogy a váratlan hiányosság megkérdőjelezheti elméletét, az evolúció tanát.

Simonon és a Yale Egyetemen dolgozó kollégája, Adam Roddy azt feltételezték, hogy a növény genetikai anyagának, vagyis genomjának a mérete lehet fontos. A kutatók a Kew-i Királyi Botanikus Kert által őrzött több száz növény - virágos és toboztermő és haraszt - adatait elemezték. Összehasonlították a genomjuk méretét olyan anatómiai jellegzetességekkel, mint a levélen lévő pórusok száma.Eredményeik "erős bizonyítékkal" támasztják alá, hogy a virágzó növények sikere és gyors elterjedése a "genom méretcsökkentésének" számlájára írható. A sejtmagban tárolt genom zsugorításával a növények apróbb sejteket hozhattak létre.

A kisebb sejtek a szén-dioxid nagyobb mennyiségének felvételét tették lehetővé a fotoszintézis - vagyis a fény segítségével a szén-dioxid és a víz glükózzá és oxigénné alakítása - útján.

A virágzó növények hatásfokukat úgy növelik, hogy leveleikbe egyre több eret és pórust építenek.

Forrás: Terry Martin

A kutatók szerint csak a virágzó növények zsugorították a genomjukat,