Bebizonyították, a macska ugyanúgy szeretheti gazdiját, mint a kutya

macska
A macskáknál a kutyáékéhoz hasonlóan erős érzelmi kötődés mutatható ki a gazda iránt
Vágólapra másolva!
A házi kedvencek közül a macskákat gyakran éri az a vád, hogy csak érdekből ragaszkodnak a gazdájukhoz, ám érzelmileg nem kötődnek hozzá, szemben a kutyával. A kaliforniai Claremont Graduate University kutatói most tudományosan is bebizonyították, hogy mindez nem így van, és a macskák érzéketlenségét hangoztató vádak alaptalanok.
Vágólapra másolva!

A macskák nem kevésbé szerető lények a kutyáknál

Aki szereti az állatokat és történetesen macskát tart házi kedvencként, az pontosan tudja, hogy a macskák ugyanolyan szerető lények, mint a kutyák, és az utóbbiakhoz hasonlóan ők is képesek nagyon sok szeretetet adni, valamint erősen ragaszkodni a gazdájukhoz.

A macskáknál a kutyákhoz hasonlóan erős érzelmi kötődés mutatható ki a gazda iránt Forrás: Szomor Anikó

Az etológusok (az állatok viselkedésbiológiáját tanulmányozó kutatók) kutyákkal már többször végeztek ilyen, úgynevezett szeretet-kísérleteket,

ám a macskákkal – ki tudja miért –, csak most először.

A macskáknál csak most végezték el az úgynevezett boldogság kísérletet Forrás: Szomor Anikó

A kísérletet és annak eredményeit a BBC2 csatorna Cats vs. dogs című, a macskák és kutyák viselkedését összehasonlító dokumentumfilm-sorozatában mutatták be.

Stresszes környeztben is felszabadult bennük a boldogság hormon

Az izgalmas kísérletben 10 macska és 10 kutya vett részt. Dr. Paul Zak idegtudós, a Kalifornia állambeli Claremont Graduate University amerikai egyetem professzora

több alkalommal is vért vett az állatoktól

mielőtt és miután játszottak gazdijukkal, majd megvizsgálta az oxitocin szintjüket.

A kísérlet során az állatoktól a gazdával történt játék előtt, majd utána is vért vettek, hogy megvizsgálják az oxitocin mennyiség változásait Forrás: Szomor Anikó

Az oxitocin egy, a hipotalamusz neuronjaiban termelődő és az agyalapi mirigy hátulsó lebenyében raktározódó hormon, ami inger hatására felszabadul és eljut a különböző szervekhez, amelyek működésére hatást gyakorol.

Az egyik inger, amelyre az oxitocin felszabadul, a szeretet, illetve a gondoskodás.

A macskáknál is megugrik az oxitocin szint azt követően, hogy a gazdájukkal találkoztak Forrás: Szomor Anikó

Amikor valakit szeretünk, vagy valakiről gondoskodunk, oxitocin szabadul fel a szervezetünkben.

Az emlősök az oxitocin felszabadításával létesítenek érzelmi kötődést is az utódaikkal.

Paul Zak elmondta, hogy az emberi szervezet is oxitocint termel akkor, amikor valami pozitív élményben van részünk, és a felszabaduló oxitocin mennyisége attól függ, mennyire erős az az érzelmi szituáció, amikor ez a pozitív kölcsönhatás keletkezik.

A kutya evolúciós okokból, mint falkaállat-ősökkel rendelkező faj - másként kötődik a gazdájához, mint a macska Forrás: Maximilian von Hopffgarten

Így például, amikor egy számunkra idegennel kerülünk kellemes kölcsönhatásba, 15-25 % oxitocint termelünk, ha egy ismerőssel, akkor 25-50 %-ot, ha pedig nagyon szeretünk valakit, mint például a gyermekünket vagy a párunkat,

akkor 50, vagy még ennél is nagyobb százalékban.

Az embernél is a hozzá legközelebb állókkal való találkozáskor szabadul fel a legnagyobb arányban az oxitocin Forrás: Shutterstock

A kísérletben a kutyák 57,2 % szeretethormont produkáltak, amit Zak professzor nagyon meglepőnek talált, mivel egy másik faj váltotta ki ezt náluk.

A macskák érzelmileg is kötődnek gazdájukhoz

A kísérletbe bevont macskák mindegyike produkált oxitocint, az állatok fele valamennyit, a másik fele pedig átlagosan 12%-ot. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a macska nem szereti, és érzelmileg ne kötődne a gazdájához.

A macskák evolúciós okokból kevésbé szociálisak mint a falkaállat ősökkel rendelkező kutyák,

és velük szemben nagyon territoriálisak.

A macskák törzsfejlődési okok miatt kevésbé szociálisak és sokkal territoriálisabb állatok, mint a kutyák Forrás: Szomor Anikó

A kísérletet Zak professzor laboratóriumában végezték el, ami a macskák számára steril és idegen helynek számított,

és ez számukra sokkal stresszesebb helyzetet jelentett, mint a velük szemben jóval kevésbé territoriális kutyák számára. A professzor szerint, ha a tesztet a macskák otthonában, nyugodt körülmények közt végzik el, úgy jóval magasabb oxitocin szint mérhető náluk.

A macskák számára nagyon fontos az otthoni, megszokott környezet Forrás: Szomor Anikó

Paul Zak egyébként meglepődött azon, hogy a laboratóriumi körülmények között egyáltalán oxitocint termeltek a macskák.

Zak professzor azt tervezi, hogy a bíztató és meglepő eredményre figyelemmel, a kísérletsorozatot otthoni körülmények között is elvégzi az állatokon. Persze az állattartók jól tudják, hogy a gazda és a házi kedvence közötti szeretetnek talán nincs is szüksége tudományos bizonyítékokra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!