Több tucat dinótojást találtak egy építkezésen

dínótojás
Dínótojás-illusztráció a Londoni Természettudományi Múzeum gyűjteményéből
Vágólapra másolva!
A kínai Hejuanban több tucat dinoszaurusztojást találtak útfelújítás közben. A város már így is szép dinótojás-gyűjteménnyel rendelkezik, köszönhetően a környéken található különleges vörös homokkő talajnak.
Vágólapra másolva!

Útfelújítási munkálatok közben bukkantak rá 43 dinoszaurusztojásra kínai munkások – Hejuanban egyébként nem túl ritka az ilyen felfedezés, ugyanis már most több mint tízezer dinótojást őriznek a helyi múzeumokban. A város ezért is hívja úgy magát, hogy a „dinoszauruszok otthona”. A Discovery News értesülései szerint eddig 10 008 dinótojás volt Hejuanban, ez a szám most 43-mal növekedett.

A legnagyobb dinótojás-kollekció birtokosa

Már a korábbi számok is elegendőek voltak ahhoz, hogy a város 2004-ben bekerüljön a Guinness-rekordok könyvébe, mint a legnagyobb dinótojás-kollekció birtokosa.

A teljes tojásokkal együtt több mint 17 000 egész és töredékes leletet hoztak már a felszínre különböző építkezések során. Az első tojásokat egyébként iskolás fiúk találták meg 1995-ben – a gyerekek azt hitték, hogy kövek, és játszani kezdtek velük. Végül Huang Tong helyi dinoszaurusz-specialista ismerte fel, hogy valójában miről van szó.

Kutatják a pontos fajokat

Azt egyelőre nem tudni biztosan, hogy milyen dinoszaurusz tojásairól van szó, a Kínai Tudományos Akadémia jelenleg is vizsgálja őket. A most megtalált 43 közül 19 sértetlen volt, közülük a legnagyobb több mint 13 centiméter átmérőjű.

A városban fellelt tojások nagy része egyébként a Hadrosauridae és az Oviraptoridae családba tartozó kisméretű dinoszauruszokhoz tartozott, ezek 89 millió évvel ezelőtt éltek a Földön.

A vörös talaj az oka mindennek

Du Jenli, a Hejuani Dinoszauruszmúzeum igazgatója a South China Morning Postnak elmondta, hogy a gazdag leletanyagot valószínűleg a talaj egyik vöröshomokkő-rétegének köszönhetik. „A vörös homokkőben mindenhol fosszilizálódott dinoszaurusz-tojások fekszenek, de erre csak az utóbbi néhány évben jöttünk rá, a város ugyanis a homokkőrétegek fölé épült.”

Dinótojás-illusztráció a Londoni Természettudományi Múzeum gyűjteményéből Forrás: Flickr / Ehsan

„A szennyvíz- és útrendszer modernizálásával a réteg felszínre kerül, és folyamatosan találunk újabb tojásokat” – tette hozzá. Jenli úgy gondolja, hogy az útmunkálatokat le kellene állítani addig, amíg az összes lehetséges lelőhelyet át nem vizsgálták, de erre a polgármestertől egyelőre nem érkezett hivatalos utasítás.