Hitler utált fotói, amiket látni sem bírt

Hitler
Hitler ezt a róla készült fotót azzal tiltotta le, hogy "ostobán vigyorgónak" ábrázolja a kép
Vágólapra másolva!
1933. január 30-a, Hitler hatalomra jutása után Joseph Goebbels, a mindenható propagandaminiszter gőzerővel fogott hozzá a Führer-kultusz felépítéséhez. Az Adolf Hitlert mint „minden idők legnagyobb németjét” és a nép felett álló vezért istenítő propagandába azonban nem fértek bele holmi emberi gyarlóságok. A Führer által előnytelennek tartott fiatalkori, a mozgalom korai időszakából származó, és a vezér privát szférájával kapcsolatos képek ezért hosszú időre láthatatlanná váltak.
Vágólapra másolva!

Vanitatum vanitas – Hívságok hívsága

A hiúságra való hajlam általános emberi tulajdonság. A közszereplőkre és a nyilvánosság rivaldafényében nap mint nap fellépőkre mindez fokozottan érvényes.

A világtörténelem pedig számos, estenként betegesen hiú személyiséget ismer,

akik között külön kasztot alkotnak a diktátorok.

Hitler ezt a róla készült fotót azzal tiltotta le, hogy "ostobán vigyorgónak" ábrázolja a kép Forrás: War History Online

A kispolgári gyökerekkel rendelkező, és gyermek, illetve fiatalkorában sok sérelmet elszenvedett

Adolf Hitler messianisztikus allűrökkel felvértezett, de alapvetően puritán személyiség volt,

a harsány pompát és bombasztikus megnyilvánulásokat kedvelő olasz kollégájával, Benito Mussolinivel szemben. Hitler személyiségének kedvezett a Németországot egy személyében megtestesítő, mindenek és mindenki felett álló megközelíthetetlen vezér hivatalos propaganda által megalkotott képe.

Hitler udvari fotósa, Heinrich Hoffmann által készített hivatalos protokollkép a kancellárról Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Ez a fokozatosan kialakított kép, amely a második világháború elején elért sorozatos német győzelmek hatására még a „minden idők legnagyobb hadvezére” ikonnal is kiegészült, nem tűrte meg az ezzel a képpel ellentétes, hétköznapi, vagy esetenként nevetségesnek tartott Hitler ábrázolásokat.

Alois Hitler, a leendő Führer apja hírhedt volt szigorúságáról és goromba modoráról Forrás: Bayerische Staatsbibliothek, München (Fotoarchiv Hoffmann)

A vezér gyermek és ifjúkorából, valamint a nemzetiszocialista mozgalom korai időszakából származó képek ezért nem, vagy csak nagyon erős szűréssel kerülhettek be a Führer-kultusz kiadványaiba. Ez a fajta láthatatlanság fokozottan igaz Hitler családi és nőügyeire.

Adolf Hitler mint frontkatona, az első világháború idején Forrás: Bayerische Staatsbibliothek, München (Fotoarchiv Hoffmann)

A Führer alig tartott kapcsolatot a rokonságával, azt pedig egyenesen agyonhallgatta a goebbelsi propaganda, hogy

Hitlernek – apai nagybátyja révén - közeli rokonai éltek a „dekadens és plutokrata” Egyesült Államokban.

( A sors különleges fintora, hogy az amerikai rokonok közül az egyik, a Hitler családi nevet viselő unokaöccs mint az U.S. Army, az Egyesült Államok szárazföldi haderejének hadnagya vett részt a normandiai harcokban.)

Térdnadrág és pilótasapka

A Nemzetiszocialista Német Munkáspártot - a közhiedelemmel ellentétben – nem Adolf Hitler, hanem Anton Drexler, egy müncheni hentes alapította 1919-ben. A jelentéktelen sörpincei asztaltársaságként működő pártocska életében Adolf Hitler megérkezése jelentette a nagy fordulatot. ( Hitler, mint a bajor katonai elhárítás ügynöke, gyakorlatilag besúgóként épült be Drexler pártjába, amelyet később megszerzett magának.)

A rövidnadrágos Hitler, az 1920-as években. A későbbi Führer nevetségesnek tartotta ezeket a képeket, és nem is engedte publikálni Forrás: Bundesarchiv

A Bajorországban szárba szökött nemzetiszocialista mozgalom tagjai a sörös rendezvényekkel, vagy a nemzeti szimbólumnak számító lederhose, azaz a bőr térdnadrág viselésével adóztak a bajor tradícióknak. A müncheni időszakból származnak azok a Hitlerről készített fotók is, amelyek a vezért bőr rövidnadrágban ábrázolják.

Még egy bajor térdnadrágos fotó, amely nem nyerte el a vezér tetszését Forrás: War History Online

A hatalma csúcsán álló Hitler ezeket a képeket, amelyeken kilátszik meztelen térde, már nevetségesnek tartotta, és megtiltotta publikálásukat. Az 1920-as évek végén, a weimari köztársaság kiteljesedő válsága idején egymást érték a választások.

A pártvezér Hitler sok kortesrendezvényen vett részt,

az utazásaihoz pedig egyre gyakrabban igénybe vette a párt egyik mecénása által rendelkezésre bocsátott repülőgépet.

Hitler pilótasapkás fotója szintén a letiltott képek közé került, mondván groteszk, és nem méltó a német nép vezéréhez Forrás: War History Online

Ekkor készültek azok a fotók, amelyeken szoros bőr pilótasapkában látható a későbbi Führer. Hitler ezekkel a fotókkal is elégedetlen volt;

saját megjegyzése szerint úgy néz ki ezeken a nevetséges felvételeken, mint egy bohóc,

így ezek is gyorsan kikerültek a protokollképek köréből.

Gyermekkor és nők: egyaránt tabutéma

Hitler gyermek és ifjúkoráról csak nagyon kevés fotó maradt fenn. A kor szokásainak megfelelően habos-babos ruhácskában lefotózott csecsemő Hitler aligha fért volna bele a „minden idők legnagyobb hadvezéréről” kialakított marcona képbe, így ezek a fotók sem szerepeltek a Führerről készült egykori propagandisztikus kiadványokban.

A Führer csecsemőként. A kora gyerekkori képeket ugyancsak dehonesztálónak tartotta "minden idők legnagyobb hadvezére" Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A gyermekkor és a szülők amúgy is tabutémának számítottak.

A Führer apja, Alois Hitler vámtisztviselő hírhedten durva, szigorú ember volt, akitől Hitler anyja Klara, és ő maga is sokat szenvedett. Hitler még legszűkebb körben sem beszélt soha a családjáról.

A gyermek Hitler. A Führer hatalma csúcspontján az ifjúkori képek szintén indexre kerültek Forrás: Wikimedia Commons

Hitler és a nők kapcsolatáról sokféle történelmi mendemonda kering. Első szerelme, akivel együtt is élt, 1925-ben, a megismerkedésükkor nála 19 évvel fiatalabb távoli rokon, Geli Raubal volt. Hitler – aki erős érzelmekkel viseltetett Geli Raubal iránt - ugyanúgy nem vállalta fel nyilvánosan a párkapcsolatukat, mint később Eva Braun esetében sem.

Hitler agyonrejtegetett első szerelme, Geli Raubal 19 évvel volt fiatalabb a Führernél, amikor viszonyba került vele Forrás: Bundesarchiv

A lány mindezt rosszul tűrte, és 1931. szeptember 18-án öngyilkos lett.

Az ekkor már országszerte ismert pártvezér számára - akit nagyon megrázott Geli halálhíre - ez több mint kellemetlen momentum volt, így jó szokás szerint Raubal öngyilkosságát is agyonhallgatták.

Hitler "udvari" fotósa, Heinrich Hoffmann, akitől a legtöbb ismert protokollfelvétel származik a Führerről. Az ő műtermében ismerkedett meg Hitler Eva Braunnal is Forrás: Library Of Congress

Hitler a később udvari fotósává előléptetett Heinrich Hoffmann müncheni fényképész műtermében ismerkedett meg Eva Braunnal, ahol a lány asszisztensként dolgozott. Hosszú, évtizedes kapcsolatuk során Hitler sohasem mutatkozott a nyilvánosság előtt Eva Braunnal, a lány kénytelen volt a Führer árnyékában élni.

Adolf Hitler és Eva Braun a Berghofban. A magánéleti fotók szigorúan el voltak zárva a nyilvánosságtól ugyanúgy, mint maga Eva Braun Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Mindössze egyszer csókolta szájon nyilvánosan a Führer-bunker mélyén,

1945. április 29-én, a közös öngyilkosságuk előtti napon, amikor 15 év várakozás után feleségül vette. A „Németország vőlegénye” című kép a propaganda terméke volt; mivel fénykorában országszerte nők milliói rajongtak Hitlerért, ezt a rajongást táplálták a csak az országért élő magányos férfi mítoszával, meghagyva a reményt, hogy a német nők közül egyszer valaki a nagy ember párjává válhat.

Hitleri hoax, és a táncoló Führer

Közismert, hogy Adolf Hitler az első világháború alatt önkéntesként harcolt a nyugati fronton. A későbbi propaganda épített is az első osztályú vaskeresztet elnyert rettenthetetlenül bátor világháborús katona, és a 20. század „legnagyobb” hadvezérévé avanzsált tizedes mítoszára.

Hitler 25 éves korában ( a kép jobb szélén, ülve) katonatársai között Forrás: Bundesarchiv

Alighanem propagandacélokat szolgált az a fotó, amelyen az ifjú Hitler ünnepli a spontán összeverődött tömegben a háború kitörését. Az új kutatások szerint a kép ügyes hamisítvány, a kalapját lengető Hitlert Hoffmann, az udvari fényképész montírozta rá utóbb a felvételre.

Az elhíresült Hitler hoax Forrás: Bayerische Staatsbibliothek, München (Fotoarchiv Hoffmann)

Természetesen a második világháború kitörése után az ellenpropaganda is élt a képhamisítás eszközével.

Ezek közül a Life amerikai magazin által leközölt „Führer jigg” a leghíresebb, a „táncoló” Hitler fényképe. A Hitlert nevetségessé tenni kívánó kép valójában a franciaországi hadjáratot lezáró Compiégne-i fegyverszünet aláírásakor készített híradófelvétel egy kimerevített kockája.

A kimerevített hiradófelvételből készített táncoló Hitler kép Forrás: WW2

A franciák megalázása feletti örömében Hitler a jobb lábával toppantott egyet – ez jól látszik az egykori filmrészleten – tehát szó sem volt valamiféle groteszk örömtáncról. Az 1930-as évek közepétől már csak a hivatalos udvari fotók kerülhettek nyilvánosságra.

Hetven év múltán kelt életre a különleges hadizsákmány

Alf Robinson brit közlegény egyike volt az elsőknek, akik az angolszász szövetséges haderő tagjaként 1945 májusában eljutottak a Vörös Hadsereg által megszállt Berlinbe. Járőrözés közben talált rá a romok között egy sok képpel illusztrált náci propagandakönyvre. Noha nem értette a szöveget, az érdekes képek miatt megtartott magának a könyvet, háborús szuvenírként.

A Háború képei - Hitler felemelkedése című könyvben számos, eddig ismeretlen képet publikáltak Forrás: War History Online

Hét évtized elteltével angol nyelven újrapublikálták a történetileg érdekes és ritka fotókat tartalmazó, a náci mozgalom korai időszakából származó könyv szerkesztett változatát, amely kiválóan illusztrálja azt a fanatizmust és őrületet, amit a nemzetiszocialista rendszer képviselt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!