Először filmeztek kannibál polipokat a természetben

Octopus vulgaris polip
Spain, Costa Brava, Cap de Creus, Octopus vulgaris, Common Octopus over Reef
Vágólapra másolva!
A kutatók egy ideje már gyanítják, hogy a közönséges polipok a természetben is hajlamosak fajtársaikból falatozni. Spanyol kutatóknak most három alkalommal is sikerült lefilmezniük, amint egyik polip eszi a másikat. Az is kiderült, hogy időnként kifejezetten vadásznak is fajtársaikra.
Vágólapra másolva!

Laboratóriumi körülmények közt régóta ismert a közönséges polipok (Octopus vulgaris) kannibál hajlama. Ez az egyik oka annak, hogy nagy kihívást jelent a polipok fogságban való tanulmányozása, ugyanis csak külön tartályokban tarthatók. Amióta pedig a kutatók polipdarabkákat találtak vadon befogott polipok gyomrában, azóta az is valószínűsíthető volt, hogy a természetben is képesek elfogyasztani fajtársaikat.

Most végre sikerült videóra venni a polipok kannibalisztikus viselkedését. Spanyol kutatók két év óta tanulmányozzák a Vigo partjai közelében élő polipokat, és ez alatt háromszor sikerült megörökíteniük fajtársaikból lakmározó polipokat. Eredményeiket a Journal of Comparative Psychology folyóiratban tették közzé.

Közönséges polip (Octopus vulgaris) Forrás: hemis.fr/Dirscherl Reinhard

Két lefilmezett polip már döglött fajtárást ette, így nem teljesen biztos, hogy ők ejtették el a zsákmányt. A harmadik esetben azonban éppen megölni készült egy polip egy kisebb társát. Már körbefogta köpenyével és karjaival, a búvárok azonban megzavarták, és ezért elengedte a zsákmányt, amely elúszott.

A kutatók eddig nem találtak magyarázatot a kannibalizmus jelenségére a polipoknál, sőt azt sem tudják biztosan, hogyan ölik meg áldozatukat (megfojtják vagy mérgükkel pusztítják el azt). Az viszont biztos, hogy mindig jóval nagyobb (általában 2 kilogramm körüli) állatok támadnak meg kisebb (úgy fél kilogrammos) polipokat.