Király Viktor meglepő hírt jelentett be - videó

Király Viktor
Vágólapra másolva!
Király Viktor lelkileg nagyon mélyponton volt, és meglepő következtetésre jutott.
Vágólapra másolva!

Elképesztő életmódváltásba kezdett Király Viktor, miután visszatért hozzá felesége és gyereke. A zenész elárulta, míg válságban volt a házassága, nem igazán foglalkozott magával és megjelenésével sem, amit utólag nagyon megbánt. Azóta elárulta, hogy húsz kilót fogyott, amit kalória deficittel, azaz kalória számlálással sikerült elérnie. 

A pluszkilók azonban azért rakódtak rá, mert lelkileg nem érezte jól magát, ez pedig a külsején is meglátszódott. 

Nemrég a Palikék Világa by Manna című műsorában volt vendég, ahol meglepő hírt osztott meg.

Másfél évvel ezelőtt indultam el a lejtőn. 

Sok minden történt velem. Sokszor belegondoltam, hogy mi okozta azt, hogy ennyire mélyponton legyek lelkileg. 

Már eldöntöttem magamban, hogy nekem most volt a kapuzárási pánikom. 

Most lettem 40 éves, és úgy éreztem, hogy ez egy olyan időszak volt, mikor egy kicsit elvesztem. Nem tudtam, hogy hogyan tovább. Eddig ezt meg azt tettem le az asztalra, házas vagyok gyerekem van, és nem tudtam, hogy mi fog majd most jönni. Ezt az egészet nem tudtam pozitív dologként felfogni, hogy most egy B opció jön, nagyon negatív voltam. Pozitív ember vagyok, de állandóan ott voltak a fejem fölött a szürke felhők. 

Nem láttam boldognak a jövőképet, ami a mindennapokra is kihatott. 

Lelkileg egyre mélyebbre csúsztam" - emlékezett vissza mélypontjaira Király Viktor. 

A sajtó jó ideig napi szinten foglalkozott Király Viktor és Virág Anita házasságával, amely a nyilvánosság előtt ment tönkre, azonban kibékültek, és sikerült rendbe hozniuk a kapcsolatukat. 

"Még nem nyertünk meg semmit. Sokkal inkább az történt egy év és három hónap után, hogy rájöttünk arra, hogy ezért a kapcsolatért küzdeni kell, és nem szabad elengedni. Most már nem használjuk azokat a szavakat, amiket előtte használtunk, mint például "elhagylak", "elválok", "nem akarlak látni soha többé". 

A veszekedések mindig azzal végződtek, hogy valamelyikünk összepakolt. Nekünk kellett az egy év különlét, hogy rájöjjünk, hogy így nem lehet csinálni egy kapcsolatot. 

Isten előtt mi korábban kijelentettük, hogy jóban rosszban együtt leszünk, amit komolyan kell venni. Mi párterápiára is jártunk, de az sem segített. Rájötte, hogy lelkileg magamat kell rendbe tenni, hogy rendes férj és apa legyek. Nekem kellett leküzdenem önmagamat ahhoz, hogy Anita hazajöjjön" - részletezte az énekes.