Így nézett ki húsz évvel ezelőtt a bikinis Horváth Éva - képek

Horváthéva
Vágólapra másolva!
A 45 éves Horváth Éva legszexibb címlapfotóival nosztalgiázik a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Horváth Éva 1998-ban nyerte el a legszebb magyar nőnek járó címet, majd 2001-ben már le is vetkőzött az egyik legnépszerűbb férfimagazin kedvéért, ami az egyik legkelendőbb lapszám volt akkoriban, melyben az egykori szépségkirálynő homokos fenekét és fedetlen kebleit mutogatta. 

A modell azóta két kisfiú édesanyja, és kétlaki életet él családjával, hol Magyarországon, hol Balin tartózkodnak, ahonnan a mai napig ontja magáról a szexi bikinis felvételeket, hiszen remek alakja van, amit a jógának is köszönhet. A modell nemrég arról számolt be, életveszélybe került párjával és gyerekeivel, hiszen földrengés volt a szigeten, ahol élnek, de szerencsére nem történt komolyabb baj.

Horváth Éva jelenleg a családjára és kinti életére koncentrál, bár korábban sikeres modell és műsorvezető is volt Magyarországon, az Éden Hotel című realityben is feltűnt. Néha még nosztalgiázik a régi időkről, most például régi címlapfotózásáról keresett elő pár merész felvételt, melyeket a közösségi oldalán is büszkén mutatott meg.

Ez sem ma volt, hanem 20 éve

 - írta a lapozható galéria mellé az egykori szépségkirálynő.

Horváth Éva családi állapotáról annyit tudni, hogy régóta együtt él gyerekei apjával, akit sosem mutatott meg a nyilvánosság előtt, hiszen civil és nem szeretne szerepelni. Ezért sokan faggatják őt és találgatják, ki lehet a rejtélyes párja, Gábor, akiről néha elárul egy-két információt, jelenleg annyit lehet tudni, hogy ingatlanfejlesztőként dolgozik.

Egyelőre annyit lehet tudni a kapcsolatukról, hogy nem házasok, de a modell szeretné, ha hivatalossá tennék a kapcsolatukat. Erről a TV2 egyik műsorában beszélt.

Gondolom, arra gondol, hogy apukája vegyen el engem feleségül, de őt ez annyira nem izgatja. 

Egyébként majd most, hogyha nézi az apja, akkor mondom neki, hogy... Ha Kristóf nem is hallhatta, apa úrnak azért ez jusson el a tudatáig" - mondta a a Vigyázat, gyerekkel vagyok! forgatásán, ahol az egyik feladatban a gyereknek meg kellett tippelnie, mire vágyik legjobban az édesanyja, ahol a válaszlehetőségek között ott volt a gyűrű is.