Visszavonulása után megszólalt Schobert Norbert, itt a vallomása

Schobert Norbi Norbert Csak show és más semmi 2018
Vágólapra másolva!
Nemrég beszámoltunk róla, Schobert Norbert cégét negyvenmillió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal. A családapa ezt követően úgy határozott, visszavonul a kommunikációtól.
Vágólapra másolva!

A fitneszguru nemrég úgy döntött, visszavonul. Mint mondta, a történtek padlóra küldték, innen már nem tud felállni. Úgy tűnik azonban, mára már enyhült a fájdalma. Közösségi oldalán egy, a feleségével közös képet tett közzé.

Egyszer fent, egyszer lent. Sokszor voltam a hullám tetején és alján, de Te, Te Kicsim huszonkét éve mindig velem voltál. Nem tudom az Univerzum miért sodort minket össze, de a kettőnk szerelme egy örök és megismételhetetlen találkozás. Köszönöm, hogy 2001-ben mellém álltál a színpadra és lassan az élet színpadára és együtt rengeteg embernek segítettünk teljesebb, egészségesebb életet élni. Köszönök mindent Neked, Nektek. Köszönöm Istenem" – írta Schobert Norbert. Rengetegen hozzászóltak a bejegyzéshez, legtöbben együtt örülnek a házaspárral.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!