Varga Viktor furcsa videót készített, miután teljesen elöntötte a házát a víz - videó

Varga Viktor
Vágólapra másolva!
Varga Viktor érdekes üzenetet küldött az ártérről, miután a házát, a kertjét teljesen elmosta a víz.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, Varga Viktor házát is elérte az árvíz Budakalászon, az énekes azonban nincs különösebben lesújtva – legalábbis új Instagram-videója alapján, amelyhez csak ennyit írt: "Gondolataim".

"Valamilyen szinten boldog vagyok, mert ez a természet maga. Egy olyan mértékű tanítás az, amit itt kap az ember, ezen a területen.

Imádom érezni a Dunának az erejét, azt, ahogy ez megjön, mint egy szomszéd, aki bejön egy kicsit hozzád meglátogatni. Itt így kell élni, ez az ártér" – mondta Varga Viktor, miközben bokáig ült a Dunában a kertjében.

"Egy percig sem sírtam. Nem értem azokat a kommenteket például, hogy »megérdemelte«, meg »jaj szegény, de sajnálom«. Nyilván erre fel voltam készülve, tudtam, hogy ez lesz. Csak nem vártam ilyen hamar... Én egy kalandor vagyok.

Azt hiszem, hogy ezzel valószínűleg van feladatom is, nem véletlenül lettem híres vagy ismert. Mert valamit át kell adnom nektek, akik nézitek, akik nem fogtok ilyeneket szerencsére átélni, vagy nagyon kicsi a valószínűsége. Hogy ilyenkor hogy lehet reagálni... Jól vagyok, úgyhogy kérlek, ne sajnáljatok! Inkább csodáljátok velem együtt ezt az Amazonast, ami itt van" – magyarázta a videóban.