Tóth Andi, Valkusz Milán és Radics Gigi is visszatér a TV2 népszerű show-jába

zsűri
Vágólapra másolva!
Már csupán alig több, mint egy hét, és kiderül, ki állhat a Sztárban Sztár leszek! 4. évadában a dobogó legfelső fokára. Ám addig még sok izgalom és átalakulás vár a versenyben lévő öt énekesre, akik a most vasárnapi elődöntőben egy-egy, az előző szériák valamelyikében látható Sztárban Sztár versenyzővel is színpadra állnak majd duettben.
Vágólapra másolva!

Múlt vasárnap kialakult a Sztárban Sztár leszek! TOP 5-ös mezőnye, az elődöntősök: Széchenyi Lili, Halász Rebeka, Nagy Alexa, Karapancsev Kristóf és Szologjan Edgar.

A versenyzőkre egész héten lehet szavazni az emelt díjas telefonszámokon, így a nézők már most hozzásegíthetik kedvenceiket ahhoz, hogy nagyobb eséllyel jussanak be a vasárnapi adást követően a jövő hétvégi döntőbe.

Forrás: TV2

Az elődöntőben kétszer kell az énekeseknek színpadra lépniük, amiből az egyik egyéni produkció lesz. Széchenyi Lili: Szandi, Halász Rebeka: Caro Emerald, Nagy Alexa az En Vogue énekesnője, Karapancsev Kristóf: Lenny Kravitz, Szologjan Edgar pedig Emilio bőrébe bújik majd. Ám ez még nem minden, ugyanis újra egy sztárduettben is bizonyítaniuk kell a még versenyben lévőknek.

Visszatérnek a Sztárban Sztár korábbi évadainak ikonikus átváltozóművészei, akik szintén beöltöznek és együtt énekelnek majd a versenyzőkkel.

Köllő Babett csapatából a 18 esztendős Nagy Alexa már nagyon készül a 10. élő adásra. Alexának családján és barátain kívül, szűkebb lakókörnyezete, az érdiek is „egy emberként" szorítanak hétről-hétre. Az ő sztárduettpartnere Szandi lesz, akivel egészen biztosan emlékezetes produkciót visznek majd színpadra.

Tóth Gabi csapatából Halász Rebeka, a ValMar zenekarból Valkusz Milánnal áll majd színpadra. Rebeka hatalmas utat tett meg a műsor indulás óta, sokat javult az önértékelése, ami produkcióira is rendkívül pozitív hatással van.

Pápai Joci csapatából Széchenyi Lili van versenyben. Ezúttal Radics Gigivel énekel majd duettet. A 19 éves lány múlt vasárnap nagy sikert aratott mindkét produkciójával, így adásgyőztesként végzett. Azt nyilatkozta: nagy vágya, hogy énekesi karrierjét építse a műsor után.

Majka két versenyzője adásról adásra az élen végeznek. Karapancsev Kristóf bár nemrég szakított párjával, ez sem zavarta meg a koncentrációban. A maximalista trombitaművész karrierjét hagyta félbe a műsor miatt, énekesként képzeli el jövőjét a színpadon. Hazánk egyik legkiválóbb énekesnőjével, Tóth Andival duettezik.

Szologjan Edgar a lányok kedvence lett az elmúlt hetekben. Az örmény származású fiú szíve azonban foglalt, sőt, hamarosan élete legnagyobb szerepe vár rá: márciusban édesapa lesz. Edgar nem mással lép színpadra vasárnap, mint a Sztárban Sztár második szériájának győztesével, Pál Dénessel.

A verseny tehát egyre élesedik, a győztes 2023-ban nem csak az ország legsokoldalúbb előadója címével gazdagodik, hanem 20 millió forint készpénzzel, továbbá egy 10 millió forint értékű autóval is.

Forrás: TV2

Sztárban Sztár leszek! 10. élő show december 3-án 18:55-től a TV2-n!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!