Balogh Edina a válásáról beszélt az Origónak: Nem egyedül képzelem el a jövőmet

Farm VIP Balogh Edina
Vágólapra másolva!
Minden évben keresték különféle valóságshow-któl, de eddig ezeket kerülte. Ez volt az első olyan időszak, amikor igent tudott mondani, így került a hétfőn induló Farm VIP-ba - mesélte az Origónak a volt szépségkirálynő, aki épp válófélben van. Mikor tudta meg, kikkel kerül egy csapatba, mennyire tud alkalmazkodni, hogy áll most a válópere? 
Vágólapra másolva!

A Farm VIP a vidéki, falusi életről is szól, ez nem áll annyira közel hozzá: "Gyerekoromban a nagypapámék családja kis faluban élt, a nyarakat részben ott töltöttünk, 1-2 hónapot az évből. Voltak haszonállataik, minket pedig bevontak a házimunkába: malacokat etettünk, hoztuk be a tojásokat a tyúkólból, vizet adtunk az állatoknak, de azért főleg játszottunk naphosszat. Úgyhogy elsősorban városi lány vagyok" - mondta az Origónak.

Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Gáspár Zsolt és Demcsák Zsuzsa

Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07.
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Polgár Tünde
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kótai Mihály
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Bíró Ica
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kiss Daniella, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Paprika Dorina
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Lissák Laura
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Szabó Simon
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Som Balogh Edina
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Ripli Zsuzsi, Kiss Daniella
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Vajda Johnny
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Kiss Daniella, Gáspár Zsolt, Ripli Zsuzsi,

Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Vajda Johnny, Kótai Mihály, Ripli Zsuzsi, Lakatos Levente, Kiss Daniella, Bíró Ica
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kótai Mihály, Gáspár Zsolt

Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Vajda Johnny, Gáspár Zsolt

Egy ilyen - több hétig tartó - realitynél mindig nagyon fontos, kikkel kerül egy csapatba az ember, kiket kell elviselnie éjjel-nappal. Balogh Edina a beköltözés előtt tudta meg, hogy kikkel kell együtt élnie egy darabig. "Könnyebbség, ha hamarabb kiderül, rá tudsz nézni, ki kicsoda, milyen ember lehet. Aztán a valóságban nem feltétlenül lesz úgy, ahogy gondolod. Csak a Rékasi Karcsit ismertem a mezőnyből, illetve Rippel Ferivel találkoztam korábban, de ők a másik csapatba kerültek.

és tudtam, hogy lesz, aki majd a kamera előtt is kötekszik. De nem baj, én eléggé alkalmazkodó típus vagyok."

Egy dologra fel kellett készülnie, hogy szinte minden pillanatban operatőrök és szerkesztők lesznek körülötte (hiszen ez egy tévéműsor), és a néző nem mindig a legjobb formájában látja. "Tudtam, hogy kamera lesz az arcomban minden pillanatban. Amit én eddig mutattam, az vagy szerep volt egy tévésorozatban, vagy sminkben, megcsinált hajjal, a legszebb formában láthattak a tévézők. Itt olyan arcokat, pillanatokat kapnak el a kamerák, ami a való életet mutatták, nem szerepet.

úgyhogy a műsor egy nagyon komoly pszichológiai történet. Mindenkinek lesz történetíve, ami az első pillanattól kezdve kiszámíthatatlan. Aki nagyon tudatosan tervez előre, annak ez a műsor nagyon nagy kaland, mert folyamatosan váratlan dolgok történnek."

Úgy érzi, hogy részéről belevágni ebben a realitybe egy tudatos, megalapozott, átgondolt döntés volt, a sok rizikófaktor ellenére. "A megkeresés idén nálam sorsszerű volt, most jött el az idő, hogy elinduljak egy ilyen realityben. Minden évben kerestek már valóságshow-któl, de én eddig ezeket kerültem. Most jött az első olyan időszak, amikor igent tudtam mondani. A gyerekek már elég okosak, elég nagyok voltak, hogy megértsék, miért tűnök el napokra, hetekre, hosszan átbeszéltünk mindent. Beszéltem gyerekpszichológussal is, úgyhogy tudatos volt a döntés, hogy belevágok. Ennél korábban nem tudtam volna menni."

Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Gáspár Zsolt és Demcsák Zsuzsa
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Gáspár Zsolt és Demcsák Zsuzsa
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07.
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Polgár Tünde
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kótai Mihály
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Bíró Ica
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kiss Daniella, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Paprika Dorina
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Lissák Laura
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Szabó Simon
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Som Balogh Edina
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Ripli Zsuzsi, Kiss Daniella
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Vajda Johnny
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Kiss Daniella, Gáspár Zsolt, Ripli Zsuzsi,
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07.
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Vajda Johnny, Kótai Mihály, Ripli Zsuzsi, Lakatos Levente, Kiss Daniella, Bíró Ica
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kótai Mihály, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Ripli Zsuzsi, Kiss Daniella
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Kiss Daniella, Gáspár Zsolt, Ripli Zsuzsi,
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Vajda Johnny, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Gáspár Zsolt és Demcsák Zsuzsa
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Gáspár Zsolt és Demcsák Zsuzsa
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07.
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Polgár Tünde
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kótai Mihály
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Bíró Ica
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kiss Daniella, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Paprika Dorina
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Lissák Laura
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Szabó Simon
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Som Balogh Edina
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Ripli Zsuzsi, Kiss Daniella
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Vajda Johnny
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Kiss Daniella, Gáspár Zsolt, Ripli Zsuzsi,
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07.
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Vajda Johnny, Kótai Mihály, Ripli Zsuzsi, Lakatos Levente, Kiss Daniella, Bíró Ica
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kótai Mihály, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Ripli Zsuzsi, Kiss Daniella
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Kiss Daniella, Gáspár Zsolt, Ripli Zsuzsi,
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Vajda Johnny, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Gáspár Zsolt és Demcsák Zsuzsa
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Gáspár Zsolt és Demcsák Zsuzsa
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07.
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Polgár Tünde
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kótai Mihály
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Bíró Ica
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kiss Daniella, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Paprika Dorina
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Lissák Laura
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Szabó Simon
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Som Balogh Edina
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Ripli Zsuzsi, Kiss Daniella
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Vajda Johnny
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Kiss Daniella, Gáspár Zsolt, Ripli Zsuzsi,
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07.
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Vajda Johnny, Kótai Mihály, Ripli Zsuzsi, Lakatos Levente, Kiss Daniella, Bíró Ica
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Kótai Mihály, Gáspár Zsolt
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Ripli Zsuzsi, Kiss Daniella
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Takács Zsuzska, Kiss Daniella, Gáspár Zsolt, Ripli Zsuzsi,
Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Vajda Johnny, Gáspár Zsolt

Nagyon nehéz lelki utazás volt neki, korábban sokkal könnyebbnek gondolta. "Fizikálisan, mentálisan, mindenhogy nehéz időszak volt. Olyan sokszor léptem át a saját a határaimat. Ezért nagyon hálás vagyok ennek a műsornak, hogy megismertem olyan oldalamat, ami erősít engem.

Mentálisan, érzelmileg igénybe vett mindenkit folyamatosan a verseny, nem kalandtáborba csöppentünk. Minden percünkben történt valami, nem volt soha pihenés, csak éjjel: akkor kellett, hogy lecsengjen a nap."

"Hullámvasút volt, száguldoztam vele. Nem volt időm arra, hogy a gyerekeimre gondoljak, de persze végig bíztam benne, hogy jól vannak. Amúgy ebben a műsorban sokszor sírja el magát valaki, néha nem is tudni, ki miért... Formálja az embert rendesen ez a reality, ilyen nem történhet meg máskor. Ez olyan közeg volt, amit másképp nem lett volna lehetőségem megtapasztalni" - mondta az Origónak.

11 év után válik a színésznő: hogy érzi most magát? A cikk folytatódik, lapozzon!