Hamburgersütésből él Gesztesi Károly zenésznek készülő fia

Gesztesi Károly sírva beszélt az életéről és a lányáról, Pankáról, Gesztesi Károly, könny, sírás
Vágólapra másolva!
Egy fővárosi gyorsétterem konyhájában fotózták le Gesztei Károly egyik fiát. Márkó termetéről, hangjáról azonnal mindenkinek a 2020-ban meghalt népszerű színész jut eszébe.
Vágólapra másolva!

Meglepő helyen tűnt fel, szakács lett egy gyorsétteremben Gesztesi Károly fia. A 22 éves Márkó egy V. kerületi hamburgerezőben dolgozik.

Édesapjuk halála után Márkó és négy testvére több mint százmilliós vagyonon osztozott. Az ingóságokat, Gesztesi autóját és a budakalászi luxusvillát a gyermekei örökölték; utóbbit a Blikk korábbi információi szerint 190 millió forintért értékesítették 2021 szeptemberében. Mint kiderült, a testvérek egyenlő arányban osztották el a vagyont, így ha csak az ingatlan árát vesszük, megközelítőleg minden gyermek 38 millió forint örökséget kapott.

Gesztesi Károly Forrás: TV2

A Blikk szerint meglepő, hogy Márkó egy gyorsétteremben dolgozik, hiszen az örökölt összeg feltehetően megalapozhatta volna zenei karrierje indulását. Márkó egy időben erről álmodott, 2018-ban el is készítette az első videoklipjét. Apja halála után Galambos Lajos vette a fiút a szárnyai alá. A trombitaművész akkor azt mondta, szeretne az apja helyett is apja lenni Márkónak, akit a muzsikusi pályán is segíti majd.