The Last of Us: itt egy magyarázat a furcsa jelenségre

The Last of Us
Vágólapra másolva!
Elrajtolt a posztapokaliptikus sorozat, az első rész alapján igencsak elégedettek a rajongók. 
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, két nap elég volt, hogy élre ugorjon a The Last Of Us: úgy tűnik, hogy a számítógépes játék rajongói nagyon elszántak és igen elégedettek a feldolgozással.

HBO

Az HBO-s premier után pár héttel derül majd ki, hogy marad-e ez a szint, mindenesetre január 17-én este ez a frissen bemutatott sorozat - egyetlen résszel - olyan klasszikusokat előzött meg az IMDb-n, mint a Maffiózók, a Totál szívás, a Trónok harca vagy a Rick és Morty. Ilyet új sorozat esetében, pláne egy rész alapján, nemigen láttunk korábban.

IMDb

A The Last of Us egy 2013-as számítógépes akciójáték, amelyben a játékos Joelt irányítja, aki egy Ellie nevű tinédzser lányal utazik az apokalipszis utáni, romos Egyesült Államokban - illetve azon a földön, ami maradt belőle. A kimagasló pontozás talán annak is köszönhető, hogy a sorozat készítői nagyon ügyeltek arra, hogy vizuálisan olyan legyen, mint a kultikus videójáték. Íme pár kép a sorozatból és a játékból: