Botrány volt a Money or Love-ban

Alex, Money or Love
Vágólapra másolva!
A lányoknál még nem robbant ki konfliktus, a fiúknál már nincs összhang. A karibi párkereső reality a SuperTV2-n fut minden este 9-kor. 
Vágólapra másolva!

Nem a lányoknál, hanem a fiúknál alkakult ki az első feszült vita, Alex és Bazsi veszett össze. "Amikor Bazsival megtörtént a beszélgetés, számítottam rá, hogy őszinte lesz, hisz én is az voltam. Nem lepődtem meg, mert

Valamilyen szinten igen, valamilyen szinten pedig nem. Mindketten elmondtuk a magunk igazát szerintem, érdekes beszélgetés volt, szerintem sosem értünk volna a végére, ha nincs Zotya. Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy feszültség van köztünk, amióta beköltöztünk. Én láttam és lehetett érezni, éppen ezért ideje volt megkérdezni, hogy mi is történik" - mondta előbbi.

Alex, Money or Love SuperTV2

Áttörés nem várahtó. "Megtörtént a beszélgetés, de nem hiszem, hogy bármi értelme volt. Nem érzem azt, hogy változott volna bármi, és szerintem nem fog, mert ugyanott hagytuk abba, ahol elkezdtük. Azt megtudtam, hogy nála van egy ranglista és aki annak az alján van, azzal egyáltalán nem szimpatizál. Meg se lepődtem, csak szerettem volna megtudni, ez hogyan működik nála. Én mindig próbáltam elkerülni a konfliktust, nem szeretek belemenni ilyenekbe. Sajnos mivel egy légtérben vagyunk, itt nincs más választásom, bele kell menni. De ugyanakkor ez engem mélyen érint, ez látszik is, érző személy vagyok én is" - elmélkedett Alex.

Levi nagyon értelmesen néz, Bazsi magyarázkodik SuperTv2

Bazsi szerint a stílusuknagyon eltérő, ezért sem jöttek ki jól eddig. "Azt gondolom, ezután sem lesz túl virágzó a kapcsolatunk. Előállt egy problémával, ami őt zavarta, engem annyira nem érdekelt és ebből lett egy vita, mert a stílusa elég ferdítős és nekem nem szimpatikus. Úgy érzem, hogy én minden helyzetet őszintén kezelek, magamat adom. A vitákat nem kedvelem" - magyarázta.

"A végére sikerült rendezni az alapvető problémát, de a stílusából adódó problémákat nem lehet rendezni, hiszen az ember stílusa nem változik, és úgy érzem, e miatt probléma fog maradni... Úgy érzem,

Én ugyanúgy állok hozzá, nem lett a szememben se több, se kevesebb. Eddig is amikor kellett, normális voltam vele, ha problémám volt, azt normálisan jeleztem" - vélekedett Bazsi.

A szereplőkről itt talál képeket.