Gelencsér Timi is gratulált az Exatlon új győzteseinek

Gelencsér Timi, Nagy Réka
Vágólapra másolva!
Az Exatlon egykori riportere és játékosa, Gelencsér Tímea is gratulált az Exatlon Hungary All Star férfi és női győzteseinek, Jósa Dannynek és Szente Grétinek.
Vágólapra másolva!

A TV2 riportere idén is szerepelt a műsorban, de csak vendégszereplőként tért vissza a negyedik évadra. A sportos modell szívéhez közel áll a formátum, ezért is követte figyelemmel a játékot.

Legutóbb feltöltött fotóján a győztes Jósa Dannyvel és – egy másik exatlonistával – Somhegyi Krisztiánnal izgulta végig a döntőt, ebből az alkalomból egyforma piros pulóvert is felvettek az egykori játékosok.

Gelencsér Tímea elárulta, hogy az idei férfi győztessel szinte szomszédok, ugyanis egy utcában laknak – így adta magát a helyzet, hogy együtt nézzék a vetélkedő utolsó részét. Neki személyesen is, míg a női győztesnek a posztban gratulálhatott.