Fejlemény Bodrogi Gyula állapotáról

Vadászati világkiállítás, A Kittenberger Kálmán életéről készült film díszbemutatója, galéria, 2021
Budapest, 2021. szeptember 13. Az idős Kittenberger Kálmánt alakító Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművész a Kittenberger - Az utolsó vadászat című film díszbemutatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2021. szeptember 13-án. A vadászati világkiállítás kapcsán készült filmet Tősér Ádám rendezte, az operatőr Győri Márk, a producerek Kovács Zoltán, Lajos Tamás és Vida Joe. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Bodrogi Gyula az elmúlt két hétben kétszer is kórházba került, de most már az otthonában pihen, és bízik benne, hogy a színpadra is mihamarabb vissza tud térni. 
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, a 88 éves Bodrogi Gyula az intenzív osztályra került nemrég, miután nem kapott levegőt, fulladozott – mint kiderült, bevizesedett a tüdeje. Két hét alatt kétszer került kórházba, de most már otthonában gyógyul, az orvosa tanácsára egész nap pihen.

Bodrogi Gyula Forrás: MTI/Mónus Márton

"Nem hittem, de igenis lehet tervezetten, szándékosan pihenni! Elég hozzá, hogy az ember koncentrál arra, hogy nyugton legyen. Én például, ha ledőlök, erőltetem, hogy olyan helyzetbe kerüljön a fejem, amelyikben el szoktam aludni, és láss csodát, percek kérdése, és már horpasztok is! Amit az ember alapvetően fáradságból csinál, azt én most szándékossá tettem, és szép eredményeket érek el. Tényleg igaza volt az orvosomnak, aki azt mondta, hogy

Azt tapasztalom, hogy egy szundikálástól erőre kapok. Talán apróságnak tűnik, de ébredés után anélkül tudom feltenni a lábam a puffra, hogy a kezemmel segítenem kéne, és ez nagy dolog. Szóval most három dolgot csinálok egész nap. Pihenek, pihenek, és ha ezekkel végeztem, pihenek még egy kicsit" – mesélte a Borsnak.

"Az orvosaim nem bocsátkoznak jóslatokba azzal kapcsolatosan, hogy mikor játszhatok újra, de én bizakodó vagyok. Amint képes leszek egy levegőre eljutni A-ból B-be anélkül, hogy valami nem stimmelne, már megyek is a színpadra. Azon dolgozom, hogy ez mihamarább megtörténjen, és erre valók a gyógyszerek is, amiket Angéla akkurátusan adagol nekem az előírtak szerint" – tette hozzá.