Videoklip készül a Mintaapák főcímdalából

Patocska Mintaapák
Vágólapra másolva!
Különleges hangulatú videoklip forgatására készül Patocska Olivér, a Mintaapák dalszerzője.
Vágólapra másolva!

"A dal az apai mintákról és a szeretetről szól, és szerencsére a mai napig rengeteg pozitív visszajelzést kapok a közönségtől, akik elmondják, mennyire megérintette őket a mondanivalója. Előttem nem állt szilárd apai példa, miután

Szerencsére azonban vannak olyan férfiak az életemben, akikre felnézek, gondolok itt például édesanyám párjára, aki próbált terelgetni engem" - mondta el a Ripostnak Patocska Olivér, akinek már konkrét ötletei is vannak a megvalósítást illetően.

A sorozatban korábban szereplőként is feltűnt Forrás: TV2

"Szeretném, ha ezek a férfiak is szerepelnének a készülő klipemben, így hálálva meg nekik a gondoskodást, amit kaptam tőlük" - tette hozzá. A fiatal tehetség emellett új dalokat is készít: hamarosan megjelenik Rácz Gergővel közös száma, Roy&Ádámmal is együtt dolgozik, valamint Lábas Vikivel is készül egy projektre.

A TV2 népszerű sorozata augusztus 24-én vadonatúj részekkel és megújult szereplőgárdával rajtolt.