Pataky Attila szerint a lelke 64 ezer éves

Pataky Attila, rockzenész
Budapest, 2018. október 26. Pataky Attila rockzenész, 1974-től az Edda Művek énekese, dalszövegíró a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a meghívott vendégek az Edda Művek rockegyüttes megalakulását és pályáját elevenítik fel. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Az Edda frontembere úgy véli, három előző életében Erdélyben élt.
Vágólapra másolva!

Pataky Attiláról köztudott, hogy szereti a spiritualitást. Részt vett már regressziós hipnózison és táltos révülésen is, elmondta, a lelke már 64 ezer, míg a feleségéé 42 ezer éves.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

„A karma tengerében körülbelül 800 élet az, amikor visszatérhetünk a forráshoz. Ebből az első 200 az ösztönös életforma, 500 az intellektuális, és 100 a megvilágosult" – mondta a Borsnak. Az énekes úgy érzi, hogy sok múltbéli életéből hármat Erdélyben élte le, egyszer nagyúr volt, kétszer pedig gyógyító.