Kórházba került Pataky Attila, az Edda több tagja beteg

Pataky Attila
Vágólapra másolva!
Pataky Attila kórházban van, Kicska László karanténba került, valamint Gömöry Zsolt sincs túl jól.
Vágólapra másolva!

"Nagyon ramatyul vagyok, de még nem biztos, hogy a koronavírust kaptam el. A teszt eredményére még várnom kell. Igen, hallottam, hogy Attila már kórházban van. Aggódom érte, remélem, minél előbb felépül" - nyilatkozta Gömöry Zsolt, a rockegyüttes billentyűs zeneszerzője.

Pataky Attila Life TV

Pataky Attila 69 éves, korábban több súlyos betegsége is volt, egy interjúnban pedig elárulta, hogy kigyógyult a rákból. A Blikk megkeresésére elmondta, hogy a Szent László kórházban kezelik. "Nagyon nem vagyok jól... Persze hogy vannak fájdalmaim, de majd elmúlik ez is" - bizakodott.

Már egy hete is beteg volt a zenész. "Nehéz helyzetbe kerültünk, mert Pataky Attila betegségre hivatkozva az imént mondta le a szerdára tervezett forgatást. Ez egy másfél hónapra előre egyeztetett időpont volt, s most alig két napunk maradt valaki mást találnunk a helyére" – mondta akkor Hajdú Péter, akinek a héten indul új műsora a Life TV-n.

Pataky Attila akkor elmondta, valóban nem érzi jól magát. "Megfáztam, magas lázam van, az orvos tanácsára halasztottam el a forgatást. De két hét múlva pótolni fogjuk" - közölte az Edda frontembere.