Látványorgia és elszánt fattyak a Trónok harcában

Havas Jon, Jon Snow, Kit Harington
Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint hétfő hajnalban adásba került a Trónok harca hatodik évadjának legújabb epizódja, és ezt követően a HBO ki is adta a következő, utolsó előtti epizód kedvcsinálóját, ami teljes egészében Havas Jon és Ramsay Bolton csatájára koncentrál. A rajongók most egy hétig izgulhatnak, hiszen nem úgy tűnik, hogy a szedett-vedett Stark seregnek sok esélye lenne Boltonékkal szemben.
Vágólapra másolva!

A jövő hétfőn érkező új epizódról már régóta tudjuk, hogy a Battle of the Bastards címet viseli, így nyilvánvaló volt, hogy a hatodik évad kilencedik részében dől el, ki lesz Észak és Deres ura, és a hétfő hajnalban kiadott közel egy perces előzetes is teljes egészében Ramsay és Havas Jon seregeinek ütközetére koncentrál.

Azt már az eddigi epizódok alapján is egyértelmű volt, hogy az erőviszonyok egyáltalán nem kiegyenlítettek a két fél között, de a kilencedik rész kedvcsinálója már teljes egészében arra helyezi a hangsúlyt, hogy Havas Jon innen-onnan verbuvált csapatai jobbára esélytelenek a Bolton haderővel szemben.

Hogy ki lesz a győztes, azt továbbra is csak találgatni lehet, de annyit már bizton állíthatunk a fenti képsorokat látva, hogy a Trónok harca alkotói nem lódítottak, mikor arról beszéltek, hogy egy minden eddiginél nagyobb és látványosabb csatával szeretnének emléket állítani a fattyak csatájának.