Éjjel-nappal Joe lenyomta Schobert Norbit és Rubint Rékát

Rubint Réka, Schobert Norbert
Vágólapra másolva!
Teljes lakosságban a TV2 nyerte december 18-át, de a hatvan alatti felnőtt nézőknél már az RTL Klub volt a nyerő. Napi számok.
Vágólapra másolva!

Mint az alábbi grafikonon is látszik, csütörtökön a teljes lakosságban a Tények nézettebb volt, mint az RTL Híradó, viszont a Fókusz javított. A TV2 a Jóban Rosszban végéig volt partner, a Hal a tortán már kikapott nézettségben, pedig a tévéző a Schobert-Rubint házaspár életébe pillanthatott be. Az M1 szépen nőtt a Maradj talpon! végéig, utána a Híradóra zuhant. Bagi és Nacsa 10 százalék alatt maradt, a Munkaügyek 5 körül teljesített.

Forrás: Nielsen

A teljes lakosságnál a TV2 volt csütörtökön a legnézettebb televízió, 0,5 százalékponttal maradt el tőle az RTL Klub, amely azonban visszavágott 18-49-ben és a 18-59-es korcsoportnál. Az M1 6,6 százaléka átlagos, fiataloknál azonban 3 alatt maradt. Célcsoportjában a Cool továbbra is erős, újfent 6 százalék fölé ment.

Forrás: Nielsen

Nézettségelemző gyorstalpaló

Az első grafikonon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a Közmédia számára, a 18-49 éves kereskedelmi célcsoport az RTL-nek, míg a 18-59 évesek csoportja a TV2-nek fontos, ezért három napon belül, mindhárom nagy csatorna kedvenc célcsoportjára sor kerül itt az Origón.

A táblázat az adott tévétársaságok egész napi átlagos közönségarány-adatait mutatja. Arról árulkodik, hogy a teljes lakosság, a 18-59, vagy a 18-49 éves korcsoportból aznap tévét nézők hány százaléka nézte az adott csatornát. Minél nagyobb a szám, annál népszerűbb a csatorna az adott célcsoportban.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.