Nézettségi bukta lett a közmédia napja a tévében

Itthon vagy - Magyarország, szeretlek!
Vágólapra másolva!
A közmédia Itthon vagy - Magyarország, szeretlek! című programsorozata nagyjából 600 millióba került, de a legnézettebb adására is csak 268 ezren voltak kíváncsiak.
Vágólapra másolva!

Tavaly egymilliárd forintból valósították meg az Itthon vagy - Magyarország, szeretlek! című kétnapos programsorozatot, és most is csak azért került kevesebbe a rengeteg helyszínen felvett parádé, mert idén csak egynapos volt. Ebben az évben a programsorozatban részt vevő településeknek Pintér Sándor belügyminiszter összesen 587 501 570 forintot osztott szét.

A műsort már tavaly is kevesen nézték, és ez nem változott: a legnézettebb műsorszám a sorozat szombat esti darabja volt, amelyet 267 898-an követtek. Szeptember 27-én a lottósorsolást figyelték a legtöbben az M1-en, de az Itthon vagy - Magyarország, szeretlek!-et még a Szeretném, ha szeretnél című amerikai–német vígjáték is leelőzte.

A csatornák százalékos nézettsége 2014. szeptember 27-én Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

A szombatot egyébként – nem meglepő módon – az RTL Klub nyerte meg az X-Faktor nagyjából 1,9 millió nézőjével, de a hétvégén jól teljesített a TV2 két műsora, a Sztárban sztár és a Bumm! is, az előbbire 1,7 millióan, az utóbbira 1,2 millióan voltak kíváncsiak.

Az MTVA ehhez képest olyan közleményt küldött ki, amelyben 1,7 milliós nézettségről számol be – egyszerűen összeadta az egyes műsorszámok nézettségét, ami azért csúsztatás, mert valószínűleg ugyanaz az egy-kétszázezres nézőtábor követte az összes programot. Emellett a 268 ezres csúcsszámot is feltornázta 792 ezerre, miután azokat a nézőket is beleszámolta, akik csak másodpercekre, akár véletlenül kapcsoltak abban az időben az M1-re.