Lars von Trier lélegzetelállító sorozatot ígér

Kult, Cannes-i botránykrónika - ezeken akadtak ki leginkább a filmfesztiválozók, Lars von Trier, "persona non grata"
Vágólapra másolva!
Lars von Trier nagyjából húsz év után térne vissza a tévébe, 2016-ban kezdi el forgatni a The House That Jack Built című sorozatot.
Vágólapra másolva!

A dán kultrendező, Lars von Trier 1997-ben leforgatta a Birodalom második etapját, azóta viszont nem láthattunk tőle képernyős munkát, így mindenképp érdekesnek ígérkezik, hogy két év múlva mivel rukkol elő. Von Trier a velencei filmfesztiválon - pontosabban egy ott szervezett videokonferencián - említette először új tervét, viszont miután főleg A nimfomániás első és második részének rendezői változatáról beszélt, a The House That Jack Built-ről egyelőre nem lehet túl sokat tudni.

Forrás: AFP/Johannes Eisele


Annyi biztos, hogy a rendező még ősszel nekiáll a forgatókönyvnek, és megint nemzetközi színészgárdával dolgozna. Peter Aalbaek Jensen executive producer a Deadline Hollywoodnak már lelkesebben harangozta be a leendő sorozatot: szerinte "példa nélküli lesz, elállhat a nézők lélegzete."