Keresztes hadjáratot indít az HBO

Vágólapra másolva!
Az HBO történelmi témájú minisorozatba kezd: a harmadik keresztes hadjárat eseményeit szeretné feldolgozni.
Vágólapra másolva!

Tudjuk jól, hogy az HBO-tól nem állnak távol a történelmű témájú műsorok, hiszen nemrég fejezték be a Róma című sorozatot, korábban pedig Az elit alakulat-nak örülhettek a II. világháború iránt érdeklődő tévéfogyasztók. Az HBO és a Channel 4 közös produkciójában most készülő minisorozat a XII. században zajló keresztes hadjáratot mutatja be, a harcok két központi személyiségét, Oroszlánszívű Richárdot és ellenfelét, Szaladin egyiptomi szultánt állítva a középpontba.

A forgatókönyv megírását Kario Salemra bízták, aki már többször bizonyította az HBO-nak rátermettségét: a zűrös bokszmenedzser, Don King életét feldolgozó Don King: Only In America című filmjéért megkapta az Emmyt, és a The Rat Pack című, szintén életrajzi alkotásáért is jelölték a díjra. (Ez utóbbi film egyébként a Rat Pack néven elhíresült sztárcsapat tagjait, többek között Frank Sinatrát, Dean Martint és Sammy Davis Jr.-t mutatja be.)

Salem a Hollywood Reporternek elmondta, hogy a készülő sorozat "nem valami unalmas kosztümös dráma lesz. Ez egy személyes történet, én magam úgy gondolok rá, mint egy középkori gengsztereposzra". Aztán még azt is hozzátette, szeretne friss színt vinni Oroszlánszívű Richárd figurájába, akit a nézők leginkább Az oroszlán télen című, klasszikus filmből ismerhetnek - ebben Anthony Hopkins játszotta az angol királyt.

A forgatókönyvíró eredetileg egy tízórás filmet szeretett volna csinálni a történetből, de végül egy nyolcórás verzióban állapodott meg a producerekkel. Végül is csak az első négy órát írja meg ő, de legalább egy epizódot meg is rendezhet cserébe - a sorozat második felét a kevésbé ismert Don McPhersonra bízták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!