Pszichiátershow a Viasat3-on

Vágólapra másolva!
Nem csak a kórházban, hanem januártól a képernyőn is problémafeltárónak szánt beszélgetéseket folytat Csernus Imre, az Országos Pszichiátriai Intézet szenvedélybetegekre szakosodott orvosa.
Vágólapra másolva!
Forrás: Viasat
Csernus Imre

Drogosokkal, alkoholistákkal, depressziósokkal, és párkapcsolati problémákkal küszködő emberekkel is beszélget a Viasat3 január 12-én induló új műsorában Csernus Imre pszichiáter.

A tévében korábban csak szakértő vendégként szereplő orvos elmondta, hogy napi talk show-jában olyan problémákat szeretne bemutatni, amelyek nagyon gyakori betegségek Magyarországon. Csernus szerint a 25-30 perces műsorok segíthetnek megérteni ezek okát, így a gyógyításhoz is hozzájárulhatnak.

A pszichiáter azt is közölte, hogy az este fél hétre tervezett program más felépítésű lesz, mint a többi kereskedelmi adó délutáni beszélgetős műsora. A Viasat3 produkciójában csak egy-egy vendég és Csernus szerepel, stúdióközönség nem lesz.

"Nem felületes, tapsokkal és verekedésekkel megszakított műsort akarok, hanem olyat, amelyben őszinte és mély beszélgetéseket láthatnak a nézők. A spontaneitás nagyon fontos számomra ezért nem fogom előre tudni, hogy kivel beszélgetek. Arra is vigyázni kell azonban, hogy csak addig a szintig menjünk el, ami jót tesz, hogy a műsor végén a meghívott úgy érezze, érdemes volt velem beszélgetnie" - mondta Csernus, aki azt is elmondta, a személyiségi jogok védelme érdekében előfordulhat, hogy meg kell vágni a felvételről sugárzott adást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!