Bíróság előtt a Legyen ön is milliomos! brit győztese

Vágólapra másolva!
Folyatódott a tévévetélkedő brit változatában győztes katonatiszt pere. Charles Ingramet és hozzátartozóit azzal vádolják, hogy másfél éve csalással akarták megszerezni a játék főnyereményét.
Vágólapra másolva!

Charles Ingram, a brit hadsereg őrnagya, felesége Diana, és ismerősük, Tecwen Whittock egyetemi tanár március 3-án újra megjelent a bíróság előtt a csalás miatt ellenük folytatott perben.

A Legyen ön is milliomos! (Who wants to be a millionaire?) ITV-n sugárzott brit változatának gyártója, a Celador Productions azt állítja, az őrnagy és tettestársai másfél éve csaltak a tévévetélkedőben, amelyben Ingram megnyerte az 1 millió fontos, azaz több mint 350 millió forintos főnyereményt. A játék után nem sokkal a producerek azzal vádolták a feleséget és a barátot, akik a stúdióközönség soraiban foglaltak helyett, hogy köhögéssel jelezték Ingramnek a helyes válasz számát. A műsor felvételén a mosolygó katona ugyan átvehette az egymillió fontos csekket, a jelenet azonban már nem került adásba. A játék rögzítése után nem sokkal pedig a műsorgyártó megtiltotta a pénz átutalását, és a Scotland Yard különleges bűnügyekkel foglalkozó nyomozóinak segítségét kérte.

A hétfői bírósági meghallgatás után, amelyen mindhárman tagadták a vádakat, a bíró elhalasztotta a tárgyalást, és további vizsgálatokat engedélyezett, hogy kiderüljön, kinek van igaza a 2001 ősze óta húzódó vitában. A védelem és az ügyészség egyaránt szakértői véleményeket akar felsorakoztatni álláspontja igazolása érdekében.

A katonatiszt előtt felesége Diana Ingram és annak fivére is részt vett a játékban, és mindketten 32 ezer fontot, azaz 11 millió forintot nyertek. Diana Ingram a nyeréssorozat után Win A Million (Nyerj egy milliót!) címmel könyvet írt, amelyben leendő játékosoknak magyarázza el a siker receptjét.

A Legyen ön is milliomos! című vetélkedőt, amelyet több mint száz országban látható a tévékben, Nagy-Britanniában 1998 szeptemberében sugározták először. Ingramet leszámítva a szigetországban eddig hárman nyerték meg az egymillió fontot, köztük egy tanár és egy munka nélküli banki szakember.