Bivalyerős kézikonzolok jönnek az AMD új chipjeivel

amd z1 extreme kézikonzol processzor
Várhatóan jó néhány gyártó kínál majd AMD Z1 Series rendszerlapkákkal szerelt kézikonzolokat
Vágólapra másolva!
Nagy gépigényű számítógépes játékok futtatása is megoldható lesz a termékeken.
Vágólapra másolva!

Az okostelefonok széles körű elterjedésével szinte mindenki temette a kézikonzolokat, hiszen miért lenne szükség rájuk, ha minden gamer zsebében ott lapulnak az úton-útfélen történő játékra alkalmas mobilok. A jelek szerint korai volt a haláluk elkönyvelése, ami jókora részt a mobiljátékos ipar kapzsiságának tudható be, a fejlesztők tartalom és élmény nyújtása helyett leginkább az agresszív monetizációs stratégiák tökéletesítésére fókuszáltak az elmúlt évtizedben.

Várhatóan jó néhány gyártó kínál majd AMD Z1 Series rendszerlapkákkal szerelt kézikonzolokat Forrás: AMD

Mindeközben a Nintendo Switch, a Valve Steam Deck, továbbá a kisebb gyártók komoly kézikonzoljai stabilan és jól fogynak, így kijelenthető, hogy ténylegesen visszatért a termékkategória. Ráadsul az AMD jóvoltából minden eddiginél könnyebbé vált ezek elkészítése, a vállalat bemutatta az ASUS ROG Ally-ban debütáló Z1 és Z1 Extreme rendszerlapkáit.

Ezek a legújabb Zen 4 processzormagokat ötvözik a szintén legújabb RDNA3 grafikus architektúrával, az AMD mérései szerint a termékeket használó kézikonzolok a jelenlegi legnagyobb rendszerigényű számítógépes játékok élvezhető futtatására is képesek, adott esetben akár 60+ fps sebességgel.

Más ligákban játszanak a Nintendo Switchéhez képest az AMD Z1 lapkák grafikus vezérlői Forrás: AMD

Ráadásul a linuxos Steam Deckkel ellentétben az AMD Z1 chipes gépek várhatóan mind Windows 11-gyel jönnek majd, így fel sem merül a kompatibilitás kérdése, natívan futtatják a PC-re szánt játékokat.

Az AMD Z1 chipek játékfuttatói teljesítménye, natív 1080p felbontásban és alacsony beállítások mellett Forrás: AMD

Az AMD új rendszerlapkáival érkező első kézikonzol az említett ASUS ROG Ally lesz, a piacra dobásával kapcsolatos részletek május 11-én futnak be, a későbbiekben pedig további gyártók is elérhetővé tesznek majd rivális termékeket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!