Sokakra ráijesztett hibától búcsúzott a Windows 11

windows 11 laptop notebook noteszgép számítógépezés computer pc
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Bő egy évre volt szüksége a Microsoftnak, de csak sikerült megoldania a gondot.
Vágólapra másolva!

Időnként kifejezetten lassan őrülnek a malmok a Microsoftnál, de a Windows Latest tudósítása szerint az év utolsó hibajavító keddjén a vállalatnak csak sikerült leszállítania a javítást a Windows 11 egyik sokakat megijesztett hibájára.

A megújult Fájlkezelő települését követően kezdődtek a gondok Forrás: Microsoft

A buggal kapcsolatos első panasz még 2022 októberében került fel az operációs rendszer visszajelzési központjába, egyes felhasználóknál a Fájlkezelő alkalmazás újratervezett verziója véletlenszerűen beugrott a számítógép használata során az előtérbe. A gond csak akkor jött elő, amennyiben a felhasználó már elindította az alkalmazást, nem indult el magától a Fájlkezelő.

A hiba pusztán bosszantó volt, ám egyesek megrémültek tőle: azt hitték, hogy valaki meghackelte a PC-jüket és épp keresgél rajta.

Szerencsére ez alaptalannak bizonyult, a Windows 11 legújabb KB5033375 összegző frissítésének települését követően elvileg megszűnik a probléma.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!