NFT árusításába kezd az okostévéin az LG

lg art lab okostévé nft
Az LG Art Lab alkalmazásban lehet majd kereskedni az NFT formában árul háttérképekkel
Vágólapra másolva!
Háttérképekkel lehet majd kereskedni az Art Lab alkalmazásán keresztül.
Vágólapra másolva!

A Samsungot követően az LG is bejelentette még az év elején, hogy megpróbál némi extra bevételre szert tenni az NFT-őrületből, most pedig elsőként az Egyesült Államokban elérhetővé tette a legalább WebOS 5.0 rendszerű okostévéire az adásvételükre használható LG Art Lab alkalmazást.

Az LG Art Lab alkalmazásban lehet majd kereskedni az NFT formában árul háttérképekkel Forrás: LG

A kezdeményezés keretében a vállalat háttérképeket fog árulni a tévékre, annyi különlegességgel, hogy a piacterén elérhetővé tett képeket egyszerre egyetlen ügyfél birtokolhatja. A megvásárlásuk az LG által készített Wallypto mobilappon keresztül történhet, az amerikai dollár árfolyamához kötött USDC kriptovalutával fizethetnek a vásárlók. A Wallypto nem blokkláncot használ, hashgraph típusú adatbázis van mögötte, amely gyors, energiahatékony, rejtett költségek nélküli könyvelést tesz lehetővé.

A felhasználók saját alkotásokat nem tölthetnek fel az Art Lab kínálatába, csak a gyártó által ismeretlen úton-módon elfogadott háttérképek kerülhetnek fel a piactérre. Árakról egyelőre nem tudunk beszámolni, a hétfői elindulásakor még kongott az ürességtől az NFT-s piactér.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!