Elveszítette a kiszemelt ház önrészét a kriptobefektető

bitcoin, kriptovaluta
Vágólapra másolva!
Újabb kriptovalutás kereskedő kért csődvédelmet, kisemmiződhettek a kisbefektetők.
Vágólapra másolva!

Hónapok óta turbulens időket él a kriptovaluták piaca, a pénzhelyettesítő eszközök különféle körülmények miatt gyengélkedni kezdtek, mire a hasznukat kimenteni próbáló, vagy a veszteségük minimalizálására törekvő befektetők elkezdték kiszivattyúzni a pénzüket a piacról. Ez persze még tovább gyengítette a kriptovalutákat, az öngerjesztő helyzet pedig gigantikus pofont adott kriptovalutás befektetői portáloknak és pénzváltóknak, egymás után válnak fizetésképtelenné.

Futhatnak a pénzük után a kriptovalutás cégek fizetésképtelenné válásakor a kisbefektetők Fotó: Csudai Sándor - Origo

A tönkrement kriptocégek táborához most a Voyager Digital is csatlakozott, a nagyjából 1,3 milliárd dollárnyi digitális ingóságot kezelt kereskedői portál csődvédelmet kért a héten, a felhasználók a klasszikus pénzüket fektethették be rajta kriptovalutákba. A beadott papírmunkában a cég azt állítja, hogy részvényekkel és kriptovalutákkal kívánja valamilyen mértékben kompenzálni az ügyfeleit, miután ezt klasszikus fizetőeszközökkel nem képes megtenni.

A fizetésképtelenségből adódó csődök az előre borítékolhatónak megfelelően a kisbefektetőknek okozzák a legnagyobb azonnali gondot. A Voyager csődje kapcsán megszólaltatottak között van olyan 29 éves tanár, akinek 10 ezer dollárnyi megtakarítását nem tudja megadni a vállalat, így nem lesz képes kifizetni az önrészt a házvásárlásához, míg egy 21 éves egyetemi hallgatónak 15 ezer dollárja bánja a céggel való üzletelést.

Csak reménykedhetnek a hozzájuk hasonló kisbefektetők, hogy valamikor legalább részleges kártérítésben részesülnek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!