Megvették az ügyfelei a nemrég csődbe ment okosotthonos céget

insteon
Insteon Hub
Vágólapra másolva!
Visszatért a halálból az Insteon, folyamatban van a netes szolgáltatásainak helyreállítása.
Vágólapra másolva!

Hosszas kínlódást követően április közepén újabb okosotthonos kütyüket gyártó vállalat ment csődbe, ráadásul erről úgy kellett értesülniük az Insteon ügyfeleinek, hogy az illetékesek előzetes bejelentés és utólagos magyarázat nélkül egyszerűen lekapcsolták a termékekhez tartozó internetes infrastruktúrát.

Senki sem számított az Insteon termékek feltámadására Forrás: Insteon

Most váratlan fordulatot vett a lezártnak hitt ügy, a vállalat bejelentése szerint az Insteon egyes rajongói együttes erővel megvásárolták a bukott startupot, és azonnal megkezdték az internetes szerverek visszakapcsolását. Egyelőre még nem minden működik száz százalékban, de a napokban már érkeztek ügyfélbeszámolók az online szolgáltatások váratlan visszatéréséről, így látszólag nem tréfáról van szó.

Az Insteon tájékoztatása szerint az új tulajdonosi kör szeretné felelősen és fenntarthatóan visszatenni a térképre az egyébként remek okosotthonos termékeket készített vállalatot, közölte Ken Fairbanks ügyvezető igazgató. Konkrétumokat a jövőbeli tervekkel kapcsolatban nem mondott, ami nem meglepő, hiszen jelenleg jó eséllyel még csak a kidolgozásuk korai fázisában járnak az új tulajdonosok.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!