A filmezéshez, tévézéshez fejlesztett multimédia-megjelenítők mellett ott figyelnek a direkt játékosokat célzó gamer termékek, és az alapvetően munkára szánt monitorok sem hiányoznak. Ez utóbbi csoport egyik jeles képviselője a 49WL95C, amely extrém kialakításának köszönhetően magára rántja a figyelmet.
A készülék ugyanis úgy fest, mintha egy sci-fi filmből robbant volna elénk. A bőven több, mint egy méter széles, 49 inches képátlóval bíró, 32:9 képarányú készülék merészen hajlított, és szinte körbeveszi a felhasználóját. Az extrémitás azonban ez esetben nem öncélú, hiszen olyan,
mintha két darab hagyományos, 16:9 képarányú, 27 inches képátlójú QHD monitort tettek volna egymás mellé.
És hogy mindez miért és kinek jó? Hát gyakorlatilag mindenkinek, aki a munkája vagy hobbija során egyszerre több alkalmazást használ. Így ugyanis nem kell váltogatnia az ablakok között, hanem kipakolhatja azokat egymás mellé. Sőt, a termék elég nagy ahhoz, hogy akár három vagy négy ablak is egyszerre legyen megnyitva, így is kényelmesen látható marad a méret. Emellett akkor is hasznos lehet az ilyen típusú kialakítás, ha valaki videó- vagy zeneszerkesztő szoftvereket, tervezőprogramokat használ, hiszen ezek "hosszabban" kiférnek egy ilyen nyújtott képernyőre. Sőt még arra is van lehetőség, hogy egy időben két különböző eszközt kössünk rá, és azok képét egy időben jelenítsük meg a kijelzőn. Viszont az is tény, hogy ha valaki filmnézésre keres monitort, vagy alapvetően ilyen célra használná a terméket, akkor az jobb, ha más helyen keresgél, hiszen, ha valaki videókat néz, akkor nincs szüksége másik ablakra, és így marad egy csomó kihasználatlan hely a képernyő szélén.
Már pusztán a kialakítása alapvetően határozza meg a megjelenést, de azért a finomabb dizájnelemekre is odafigyeltek. A kávák kellően vékonyak, a talp masszív, stabilan tart, és a képernyő mozgatására, döntésére, illetve magasságának változtatására is van lehetőség. Azaz van rá mód, hogy a lehető legkényelmesebb pozícióba állítsuk, ami mindenképpen jó! Található rajta HDMI 2.0, DisplayPort, USB 3.1, fejhallgató- és 4 darab USB 3.0 port, azaz csatlakozókkal megfelelően ellátták.
Mint a legtöbb LG monitor, ez is az IPS LCD képalkotási technológiára épül. Ennek megfelelően a feketéje és a valós kontrasztaránya sem túlságosan acélos. De a színek szépek, természetesek (normális beállításoknál), így a képvilágra sok panasz nem lehet. A színpontosságnak és a nagy felbontásnak (5120 x 1440 képpont) köszönhetően az LG 49WL95C félprofi, profi grafikai munkákhoz is használható.
A betekintési szög meglepően jó, így ha valaki oldalról nézi a képernyőt, akkor előbb fogja zavarónak találni a hajlított kialakítást, mint a tónusok torzulását.
A képernyő maximális képfrissítési rátája "csak" 60 Hz, tehát elmarad a jelenlegi csúcs gamer monitorok 144 Hz-es teljesítményétől, és a FreeSync/G-Sync szinkronizációs eljárásokat sem támogatja.
A mozgásmegjelenítés egyébként megfelelő, durva hibákat, utánhúzást nem tapasztaltunk, és a 17,5 ms input lag érték is teljesen rendben van így 2019 közepén. A háttérvilágítást ezúttal is keretekbe épített LED-ek segítségével oldották meg, és a műszeres mérések arról tanúskodtak, hogy a fény eloszlása korántsem egyenletes. Viszont az is tény, hogy a hétköznapi használat során a felhősödés csak nagyon enyhén jelentkezik, hamar megszokja a szem, így nem válik zavaróvá.
Az nagyon jó, hogy a termék képes együttműködni az LG vezérlő szoftverével, így az egyes beállítások egy külön grafikus kezelőfelületen módosíthatóak. Itt megadható a fényerő például, és az egyes ablakok is automatikusan méretezhetőek, ami nagyon kényelmes megoldás. A termék rendelkezik két darab beépített hangszóróval is, amelyek nagyon hasznosak lehetnek, ha nincs a közelben más hangkeltő eszköz. A hang minősége a pontatlanságok, aránytalanságok miatt távol van a tökéletestől, így zenehallgatásra nem alkalmas igazán, de egy filmhez, videóhoz vagy játékhoz bőven megteszi!
Az LG 49WL95C egy szokatlan, de funkcionális termék, amely arra, amire kitalálták, tökéletesen alkalmas. Képes helyettesíteni, kiváltani két hagyományos monitort, ráadásul úgy, hogy a keretek elhagyása révén sokkal kényelmesebben, sokoldalúbban és szabadabban használható, mint ha két különálló masinát állítanánk csatasorba. A kép minősége teljesen rendben van, az irányítása megfelelő, az is pozitívum, hogy tettek bele hangszórókat. Persze, nagy helyet foglal, és időbe telik, míg megszokja az ember, ezért érdemes alaposan megfontolni egy esetleges vásárlási döntést, de mi végül arra jutottunk, hogy munkára ez egy remek eszköz, így bátran ajánljuk mindenkinek,
aki megteheti, hogy kiadjon egy monitorra 440 000 forintot.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!