Kidobta a WikiLeaks, mit loptak el a Sonytól

sony hacker film torrent
Biztonsági őr sétál a Sony Pictures székháza előtt
Vágólapra másolva!
A Wikileaks kidobta azt a több százezer dokumentumot és emailt, amelyet a Sony Pictures adatbázisából szereztek meg hackerek. Julian Assange szerint közérdeklődésre számottartó, hírértékű adatokról van szó, a japán cég szerint azonban nem volt túl etikus lépés.
Vágólapra másolva!

A WikiLeaks portálon elérhető tették azt a több gigabájtnyi adatot, amelyet a Sony Pictures szerverein keresztül loptak el hackerek tavaly novemberben. Több mint 173 emailt és 30 ezer dokumentumot lehet átnézni, melyekből bárki ráláthat a japán cég belső működésére. Bizalmas információk, a vezetők levelezései, véleménye, titkos szerződések: mindezt megnézhetjük.

A szivárogtatást még meggátolták

"Ez az archívum egy befolyással bíró multinacionális cég belső működésébe enged bepillantást. Hírértékkel bír, hiszen egy geopolitikai konfliktus kellős közepének tárgya. Nyilvánossá tettük, és gondoskodunk róla, hogy így is maradjon" - közölte a portál alapítója, Julian Assange.

Ugyan az újságírók korábban többször is igényt nyújtottak be a Sonyhoz, hogy megtudják, mit is loptak el a cégtől, ezt visszautasították. A kiszivárogtatást pedig a hackerek módszerével nehezítette a cég: túlterheléssel támadással lasssította a torrentfájlok letöltését, ahogy a csatolmányokat a letöltés befejezése előtt leszedte a netről. Ezt a problémát a WikiLeaks most megoldotta.

A dolgozókat veszélyeztetik?

Ugyanakkor etikai kérdéseket is felvet az adatok közzététele, hiszen például Amy Pascalt, a Sony vezetőjét is főként azért rúgták ki februárban, mert egy kiszivárgott levelezés szerint Barack Obama elnökkel kapcsolatban tett rasszista megjegyzéseket, a készülő Steve Jobs film kapcsán pedig összeveszett Scott Rudin producerrel és Aaron Sorkin forgatókönyvíróval.

Ahogy a stúdió Google-ellenes kampányára is így derült fény. Eddig csak pletykáltak róla, és találgatások voltak az emailtöredékek alapján a "Goliath" projektről, most azonban teljes terjedelmében olvasható az anyag.

Sokakat tehát igen kellemetlen helyzetbe hozott a WikiLeaks mostani lépése: nem csak a Sony vitatható döntései, projektjei miatt, de a dolgozók biztonsága, személyes adatainak védelme kapcsán is. A Sony Pictures közleményében elítélte az archívum megjelentetését. Mint írták: az elkövetők megpróbáltak a cégnek, és dolgozóinak ártani, a Wikileaks pedig épp ezen törekvésükben segíti őket.

A hackereket segítik

A novemberi hackertámadás során a Time információi szerint 100 terabájtyni (100 ezer gigabájtnyi) bizalmas és titkos adatot loptak el a Sony szervereiről: köztük üzleti dokumentumokat, céges e-maileket, hollywoodi sztárok és a munkatársaik adatait, illetve bemutatásra váró filmeket. Az elmúlt tíz évben a Sony Pictures kötelékében dolgozó összes alkalmazott e-mail címeit, felhasználói és belépési adatait megszerezték: több munkatárs be is perelte a céget.

Obama már a történtek után a szólásszabadság elleni támadásnak nyilvánította az akciót, melyet állítólag észak-koreai hackerek követtek el a Kim Dzsongunt kifigurázó Interjú című film szabotálására. Az Egyesült Államok újabb szankciókat vezetett be az ázsiai ország ellen. A fehér házi szóvivő nemzetbiztonsági üggyé nyilvánította a támadást.