Robotdenevér keresi a túlélőket

mászó dron
Vágólapra másolva!
Tervezői többek között természeti katasztrófák áldozatainak felkutatására használnák a vérszopó denevérre emlékeztet drón prototípusát, ami amellett, hogy repül, még mászni is tud terepen.
Vágólapra másolva!

A denevérre hasonlító DALER (Deployable Air-Land Exploration Robot, vagyis levegőben és talajon bevethető felderítő robot) kitalálója, Daler Ludovic után kapta a nevét, és mozgása a földön és a magasban egyaránt az említett szárnyas emlősére emlékeztet. A robotdenevérnek becézett szerkezetet Lausanne-i Egyetem (EPFL) Intelligens Rendszerek Laboratóriumában fejlesztik.

Szinte bárhová be lehet juttatni

A svájci találmány gyakorlati jelentősége az, hogy emberek számára nehezen elérhető helyekre is el tud jutni. Míg a legtöbb robot jellemzően csak egyféle mozgásformára képes - repülés, úszás, gurulás - a DALER tervezésekor a fő szempont az volt, hogy több fajta mozgásra is képes legyen.

A DALER drón a földön Forrás: Ludovic Daler

A fejlesztő ezt “alkalmazkodó morfológiának” nevezi, ami azt jelenti, hogy a robot egyes részei osztoznak az egyes mozgásformák kivitelezésében: a DALER tud repülni, de szövettel borított szárnyai kvázi lábként is funkcionálnak - a végükön található egy-egy háromszög alakú forgó alkatrész, melyek lehetővé teszik a talajon való mászást is, másodpercenként húsz centiméteres sebességge. Egyszerű földön, törmeléken, vagy akár havon is haladni tud a robot - ahogy az a lenti videón is látható. Szárnyai a helyzettől függően harmónikaszerűen összecsukhatók és kinyithatók, így ha kell, keskeny réseken is képes bejutni.

Életeket menthet

E tulajdonságok katasztrófa sújtotta területeken, például egy földrengés után akár életmentőnek is bizonyulhatnak, hiszen a DALER olyan instabil területekre is bemászhat, ahová egy ember vagy egy mentőkutya számára már életveszélyes lenne.

A robotdenevér hajtogatható vázának köszönhetően automatikusan képes váltani az alakját, és mindig az adott környezethez alkalmazkodva választja ki a megfelelő mozgásformát. Fejlesztése során a kutatók azt akarják elérni, hogy a DALER képes legyen lebegni, függőleges felületeken mászni, és külső beavatkozás nélkül, önállóan felszállni, hogy hazatérhessen a küldetéseiről. Jelenleg ugyanis egy bumeráng eldobásához hasonlóan lehet csak a levegőbe juttatni, emberi beavatkozással.